Kötődő nevelés: áldás vagy átok?
Mi sosem fogjuk betenni a babát magunk közé a franciaágyba, mi időben le fogjuk fektetni, mi jól fogjuk kezelni ha hisztizik (HA egyáltalán fog hisztizni), és nem fogunk 3 évig szoptatni. Az altatás problémamentes lesz, és nem fog egész nap a karunkban lógni. Ismerős kijelentések? Az Anyakivan podcast mai részében a kötődő nevelésről lesz szó, Kiss Kinga pszichológus és Semjén Nóra arról beszél, vajon mennyire jó és mit eredményez ez a nevelési irányzat. Sok nevetés és rengeteg hasznos tanács vár rátok, tartsatok velünk!
A kötődő nevelést Dr. William Sears gyermekorvos definiálta először, a XX. században, “attachment parenting” néven. A módszer alapelve, hogy a gyermek érzelmi szükségletei épp olyan fontosak fejlődése szempontjából, mint a fizikai szükségletek. Nem a babát próbáljuk meg “idomítani” a mi igényeihez, hanem fordítva. Nem ő döntött úgy, hogy megszületik, hanem mi vállaltuk őt, így nem neki kell hozzánk alkalmazkodni. Igény szerint szoptatjuk, felvesszük ha sír, nagy hangsúlyt fektetünk a fizikai kontaktusra.
Ez mind remekül is hangzik, de valóság sokszor nagyon más. A módszer követői úgy tartják, ezzel a neveléssel érzelmileg stabil, a világot pozitívan szemlélő, kiegyensúlyozott utódaink lesznek. Hát itt van a bökkenő.
Semjén Nóra az Anyakivan podcast háziasszonya, és Kiss Kinga pszichológus a kötődő nevelésről beszélgetett, garantált a nevetés, valamint a rengeteg hasznos tanács, tartsatok velünk!
“Ne értsetek félre. Én mindkét alkalommal pont így csináltam mindent. Nem azért, mert annyira bevált, hanem mert ha akarnám se tudnám másképp. Én ilyen anya vagyok. Így tudom csinálni. De most,az egyik gyermekem 13, a másik 8 éves, és jelentem, időnként úgy érzem valamit nagyon elrontottam. Az igények állandó és azonnali kielégítésnek eredménye két olyan gyerek lett, akik nagyon rosszul viselnek bármiféle diszkomfortot. Mindent azonnal meg kell oldani, különben vége van a világnak. Egyik sem hajlandó önállóan aludni, minden este oda kell bújni, és cirógatni kell őket. Nincs az a mennyiségű szeretet ami elég nekik. Mindig kell még egy simi, még egy puszi, még egy ölelés, és állandó megerősítés, hogy imádjuk őket. Az vitathatatlan, hogy nagyon jó a kapcsolatunk, és tökéletes a bizalom, de be kell hogy valljam, elfáradtam.”
