Baba

Az anyukák fele hazudik az anyaságról

A szülői feladatokat könnyebbnek, magukat pedig tökéletesebb anyának igyekeznek beállítani.

Egy gyerekneveléssel foglalkozó angol weboldal ezer anyukát kérdezett ki arról, hogy mennyire őszinte másokkal, illetve a gyerekével.

Szoktál hazudni?
Szoktál hazudni?

A válaszadók 53 százaléka bevallotta, hogy előfordult már, hogy hazudott annak érdekében, hogy mások előtt jobb anyának tűnjön, aki könnyedén veszi a szülői feladatokat, ahelyett hogy beismerte volna, bizony vannak kétségei és nehézségei családanyaként.

A résztvevők 71 százaléka a gyerekének is rendszeresen füllent azért, hogy a saját életét megkönnyítse. Minden harmadik anya pedig beismerte, hogy a szülésznő és a védőnő egyes kérdéseire sem válaszolt őszintén.

Az anyák legfőképpen azt igyekeznek titokban tartani, ha inkább leteszik a tévé elé a gyereket, mint hogy foglalkoznának vele. Egyötödük viszont leginkább azt hallgatja el, hogy néha egy-egy rendes étkezés helyett édességet ad a gyerekének. A dolgozó anyák háromnegyede pedig, bár nem különösebben büszke rá, de megkönnyebbülést érez, amikor a munkahelyére mehet.

A felmérésből kiderült az is, hogy miközben a való életben tökéletes anyának akarnak látszani, az internet anonim világában annál őszintébben nyilatkoznak a bizonytalanságaikról és a hibáikról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top