Baba

Bélféreg? Örüljön neki, anyuka!

Az oviban az a legjobb, hogy az ember mindenféle szülővel is megismerkedik, akiktől aztán ellesheti a titkokat. Én a legtöbbet a középső lányom ovistársának apukájától tanultam, aki orvos. Nem is akármilyen orvos: immunológus. Ő azt állította, hogy tudományos módszerrel készítette fel a gyerekeit az ovikezdésre, és ez az oka annak, hogy az ő gyerekeit nem teperi le az őszi-téli takonykór.

Persze az alapokat mindenki ismeri – a nyári napfény, szaladgálás a jó levegőn, sok alvás és egészséges ételek, zöldségek, gyümölcsök. De a koszra mint immunrendszert erősítő csodaszerre nem szoktunk gondolni. Sőt, kerüljük, ahol lehet. Fertőtlenítő kendőcskéket hordunk magunkkal a táskánkban, hogy megvédjük a gyerekeinket a gonosz bacilusok támadásától.

Pedig nem kellene. Legalábbis az immunológus apuka szerint hiba folyamatosan kezet mosni, pláne ott, ahol rendes, természetbeli kosszal találkozunk. (Tehát szögezzük le, ha tömegközlekedünk, az nem természetes közeg, egy csomó ember tüsszög, köhög és összevissza hagyja izzadt, mocskos kéznyomát a kapaszkodón. Ezt pedig érdemes lemosni, amint hazaérünk, sőt még előbb is.)

A jó kosz

Ám más a helyzet a játszótérrel vagy a kerttel, erdővel, ahol föld van, sár, homok, kis kutyapiszok, madárürülék és társai. Ez a jó kosz. És ha ebben sokat fetreng, mászkál a gyerek, időnként lenyalva a kezét, felszedi a földről a leesett kiflivéget, és azt ezzel a mocskos, koszos kézzel teszi a szájába, akkor az jót tesz neki hosszú távon. Edződik az immunrendszere.

Akkor sem kell kétségbe esni, ha bélférges lesz a gyerek. Sőt, akkor jöhet az igazi halleluja, mert onnan kezdve a gyerek esélye az allergiára legalább a felére csökken. A legújabb felfedezések szerint ugyanis az allergia és a bélférgesség az immunrendszernek ugyanazon az ágán lakozik. A bélféreg korábban teljesen megszokott, gyakori betegség volt, ami ellen a szervezet maga is védekezett. Ám a mai gyerekek körében egyre ritkább, az immunrendszer unatkozik és “kitalálja magának” az allergiát mint szórakozást.

A bélférgesség védő szerepét ma már egyre több kutatás igazolja. Argentínában például végeztek egy kísérletet, melynek során felnőtt sclerosis multiplexes betegeket fertőztek meg készakarva bélféreggel. Azt tapasztalták, hogy ennél a csoportnál lassabban fejlődött ki a betegség, és ez a formabontó kezelés kevesebb mellékhatással járt, mint a hagyományos medicinák.

Bélféreg? Örüljön neki anyuka!

Szándékosan semmiképp!

A megoldás azonban mégsem az, hogy szándékosan fertőzzük meg a gyerekeinket – mert azért ez korántsem veszélytelen állapot. Évente több millió ember hal meg miatta, vagy vakul meg, esetleg szenved súlyos tüdő- vagy agykárosodást az elszaporodott paraziták miatt. Igaz, főleg Afrikában, Ázsiában, és elsősorban olyan helyeken, ahol nincs rendes orvosi ellátás, de azért receptre itt sem ajánlaná egyetlen gyerekorvos sem ezt az immunerősítő módszert.

Főleg, mert vannak azért olyan alternatív és jóval biztonságosabb bélvitaminok is, amelyek segíthetnek megelőzni a betegségeket. Gondolom, nem lep meg senkit: ezek nem a fillérekért beszerezhető, édesítőszeres vitaminos rágóbogyók, amikben alig van hasznos anyag. De a régi, jól ismert C-vitamint azért érdemes rendszeresen szedni, a halolajon sem érdemes spórolni (ez a télen könnyen ekcémásodó gyerekek bőrének is jót tesz), de ami a legfontosabb, az a lactobacillus. Az immunrendszer működésének 70%-a ugyanis a bélrendszerben történik. Ha azt kiírtjuk egy jó kis antibiotikum-kúrával, akkor ne csodálkozzunk, ha egész télen folyamatosan vissza-visszaesik a gyerek a betegségekbe.

Takony az így is, úgy is lesz!

Sajnos azt el kell fogadnunk, hogy bármilyen okosan készülünk is fel a szeptemberi közösségbe járásra, ha első, egyetlen gyermekünk kezét engedjük most el, szinte biztosan számíthatunk a hosszú betegállományokra. Egyszerűen hozzá kell szoknia a gyereknek az addig soha nem látott baktériumok özönéhez. A második-harmadik gyerekek már jókora előnyben vannak – ők ugyanis a nagyobb tesóktól már korábban megszerezték a szükséges immunedzést. Igaz, cserébe előfordulhat, hogy az egész csecsemőkorukat végigszörcsögték. Az orrfolyás azonban az immunológus apuka szerint nem betegség – ez a gyermekkor természetes állapota. Nem véletlen, hogy sok kultúrában a kicsi gyereket, más néven “taknyos kölyöknek” emlegetik, és ez bizony ősztől tavaszig folyamatosan tart, emiatt nem is kell otthon tartani a gyereket, sőt orvoshoz se kell vinni, ha nincs más tünete. (Láz, köhögés, kiütés)

Az egyetlen vigasz, amit mondani tudok, hogy középső csoportba lépve klasszisokkal jobb lesz a helyzet, és mire eljön a nagycsoport, a gyerekek többsége igazi vasgyúróvá növi ki magát. Csak úgy, magától is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top