Baba

Megszülheti halott férje gyermekét

Néhai férje évekkel ezelőtt lefagyasztott hímivarsejtjeit ültették be egy ötvenéves olasz nőnek.

Engedélyezték egy ötvenéves olasz nőnek, hogy beültethesse lefagyasztott petesejtjeit, noha férje, akinek hímivarsejtjeivel annak idején a petesejteket megtermékenyítették, már hosszú ideje halott. Az erről szóló döntést évekig tartó jogi csatározás után hozta meg a bolognai bíróság, és arra utasította a nőt kezelő klinikát, hogy azonnal ültesse be az 1996-ban mesterségesen megtermékenyített embriókat.

Az 50 éves nő annak idején sikertelen beültetésen már átesett. Férje halála után hiába akart újabb kísérletet tenni, a klinika megtagadta a műtétet arra hivatkozva, hogy a törvény szerint ahhoz mindkét szülőnek életben kell lennie. A bíróság másként döntött; indoklása szerint a szóban forgó törvény 2004-ben lépett hatályba, az embriókat ugyanakkor jóval korábban fagyasztották le, így az asszony esetére nem vonatkozik a jogszabály.

Az erősen katolikus Olaszországban rendkívül szigorúan szabályozzák a mesterséges megtermékenyítést, ezért egyre több gyermektelen pár költözik Európa olyan országába, ahol kevésbé bonyolult a szabályozás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top