Képzeld oda magad egy homokos tengerpartra egy totyogóval, amikor a strandolás egész napos elfoglaltság. A gyermek olykor elunja magát, máskor pörög, mintha muszáj lenne, te pedig csak kapkodod a fejed, hogy épp mikor kell megmenteni, nevelni vagy lefoglalni valamilyen játékkal. Az az egy biztos, hogy ezek a mondatok legalább egyszer minden egyes szülő szájából elhangzanak egy ilyen strandolós, homokos partos alkalommal.
A láblógatós, napozós, fürdőzős nyaralás helyett valami ilyesmi válik a családi vakációból:
“Ne dobáld a homokot!”
Teljességgel elkerülhetetlen ez a mondat. Valami miatt a totyogók úgy érzik, hogy muszáj dobálniuk a homokot, szórni a széllel, hogy aztán a közelben napozó ember szájában kössön ki a fél tengerpart. Hogy miért van ez? Nem tudjuk. Senki sem tudja. Hívjuk fel a brit tudósokat, hogy legyen ez a következő kutatásuk témája.
“Nem, nem etetheted a madarakat.”
Annál az egyszerű oknál fogva, hogy ha belekezd a madáretetésbe, hamarosan csapatostul szállnak majd meg minket a szárnyas jószágok. Hagyjuk inkább őket békén. Általában ez a mondat nem működik, mert csak odaszórja nekik végül a kenyérmorzsákat, mi pedig hirtelen a Madarak című Hitchcock-horror közepén találjuk magunkat.
“Egészen Kínáig ásod azt a lyukat?”
Ha strand, akkor eljött az ideje az ásásnak. Boldogok tőle, hogy egyre mélyebbre tudnak ásni könnyedén a homokban. Csak egy lapátra van szükségük, és máris vásároltunk magunknak egy kis napozóidőt.
“Nem mehetsz be a vízbe, túl hideg.”
Egy kicsit talán elferdítjük ilyenkor az igazságot. Igazából nem annyira nagyon hideg, hogy tényleg ne mehetne bele, csak mi már tudjuk, hogy ha beengedjük, akkor órákig kell majd a vízben áznunk vele. Ha nincs kedvünk hozzá, néha ellőhetjük a hidegvíz-kártyát.
“Oké, belepisilhetsz a vízbe.”
Amikor kiderül számára, hogy nem mondtunk igazat és nem is hideg a víz, akkor nincs mese, fürdőzni kell vele. Azonban a nagy, hűvös víz már csak olyan, hogy a gyerekekre biztos rájön tőle a pisilési inger, nekünk meg semmi kedvünk most kikászálódni a partra, vécét keresni, majd újra visszajönni. Különben is, természetes vízben nem akkora probléma, nem?
“Ne menj annyira mélyre!”
Egy kis totyogónak az “annyira mély” azt jelenti, hogy nekünk már a térdünkig ér a víz. A napirend tehát: álldogálunk a napon, a lábunknál játszik a gyermekünk, és miközben felforr az agyunk, ő boldogan pacsál a kacsaúsztatóban.
“Milyen szép kagyló! Hányat tudsz még találni?”
Az egyik legjobb strandjáték, ami csak létezik.
“Igen, szívesen betemetlek homokkal.”
De csak úgy, hogy a feje kilátsszon. Valamilyen misztikus oknál fogva nagyon szeretik a gyerekek, amikor eltűnik minden testrészük a homok alatt. Régen értettem, miért van ez, de már elmúlt, úgy harmincéves korom körül.
“Milyen remek homokvár!”
Jó, talán nem a Tádzs Mahal, de ezt nekik nem kell tudni. Vannak kegyes hazugságok, ez pont olyan helyzet, amikor szükség van rájuk.
“Ideje indulni!”
Remek volt, jól éreztük magunkat, bár kicsit hiányzott a heverészős rész, az a bizonyos, amikor koktélokat szürcsölve pihegünk az árnyékban. De csak semmi aggodalom, a homok még velünk marad jó pár napig, kiirthatatlanul rátapadva minden egyes porcikánkra, ruhánkra, játékokra.
Ha legközelebb elbizonytalanodnál, hogy biztos jó ötlet-e tengerparti nyaralásra menni egy kicsi gyerekkel, akkor gondold végig ezt a tíz mondatot, és ha úgy érzed, most is ezeket fogod szajkózni, akkor várj inkább jövő nyárig az utazással.
