De miért írnak idióta meséket a gyerekeknek?

Beiratkozunk a gyerekkönyvtárba.

Ez jó, igazán magaménak érzem az ügyet, én is sokat jártam könyvtárba régen, boldog békeéveimben, és most a gyermekem is szeretne kölcsönözni. Magától. Büszke vagyok. És úgy érzem, hogy most tényleg valami jót tanítok neki.

Kitöltjük a papírokat, becsekkolunk, odaérünk a polcokhoz, a gyerek szemével gyorsan végigpásztázza a kínálatot, majd leemeli az egyetlen könyvet, ami érdekli: egy verdás mesét. De ezt ott rögtön el kell olvasnom neki. Azonnal, mert nem várhat. Emellett még egy projekt érdekli: más verdás meséket szerezni és begyűjteni és kikölcsönözni. Nincsenek, ezt megúszom, viszont azt az egy meglevőt újra és újra akarja. Először a könyvtárban, aztán – miután kikölcsönöztük – a metrón, aztán otthon.

Na, és én ekkor kapok agybajt, és idegbeteg leszek és a poklok kénköves bugyraiba kívánom a mese íróját, mert folyton-folyvást csak az a kérdés jár a fejemben, hogy ilyet minek írnak gyerekeknek, ilyen szart minek?

Az egész arról szól, hogy kedvenc verdás szereplőink a Fekete-erdőben versenyeznek, ahol állítólag él egy szörnyeteg, na és Matuka, a főhős Villám barátja valószínűleg találkozik is vele – ez nem egyértelmű –, és miután beharangozza a többi autónak, hogy az erdőben TÉNYLEG van egy szörny, azok annyira megijednek, hogy a másnapi versenyen megdöntik a sebességi rekordot, így érnek célba, és mindannyian egyszerre nyernek. A végén Matuka kacsint, arra utalva, vagy azt sejttetve, hogy valójában nem volt szörny, csak azért találta ki, hogy sikerre ösztönözze a versenyzőket. De azért a fa ágait meg az egyik bokrot úgy rajzolták meg, hogy az inkább szörnynek tűnik.

Most értitek, engem is kétségek közt hagytak a megoldást illetően, bár inkább úgy magyarázom, hogy a szörnytéma csak egy átverés, hogy a verdák célt érjenek, de ez nem derül ki nekem sem egyértelműen.

És akkor ott kezdeném, hogy eleve minek írnak olyan meséket általában, ami arról szól, hogy ólálkodik egy szörny, szellem, félelmetes lény, amiről mindenki azt hiszi, hogy létezik, de a végén kiderül, hogy mégsem.

Ennek számtalan verziója megjelenik más gyerekmesékben is, és én a falat kaparom tőle, mert azt látom, hogy a gyerek addig jut el, hogy ott egy szellem vagy szörny. És elmagyarázom, hogy “Kicsim, az valójában nem létezik”, és akkor ő majd ezt mantrázza, ebbe kapaszkodik, de igazából nem érti, nem hiszi el, mert nála a létezik és nem létezik között még nincs olyan kifejezett határvonal, mint nálunk. (Megjegyzem, szerintem nálunk sem tiszta a határ, de azért jobban kezeljük talán.)

Szóval valójában annyi marad meg, hogy ott volt egy szörny. Jó, jó, csak úgy nőtt a fa, mintha meg akarná fogni az autót, az nem is szörny… de hát anya, látod, hogy ott van! És széttárom a kezem, mert az a fa tényleg olyan, és még szeme is van, arra már nem mondhatom, hogy csak úgy nőtt, mintha szörnyszerű keze lenne!

Én úgy gondolom, hogy ez nekik nem megoldás, hogy azt hittük, van, de nincs. Mert ami megjelent, az már valahogy van is. Egyáltalán nem feloldás, hogy ja, csak úgy nőtt a fa, ja, csak a bárányok hangját hallottuk szellemnek, ja, csak a kerti törpék voltak a mérges törpék.

Másrészt meg mi a lópikuláért írnak olyan mesét, amit a szülő sem tud interpretálni? És most szeretnék nagy mellénnyel kiállni, és azt állítani magamról, hogy rendelkezem átlagos szövegértési képességekkel, vagyis nekem értenem kéne egy mesét. A gyerek ráadásul nem arra van, hogy kivegye a finom célzásokat meg pontosan megértse a kacsintás jelentőségét, hogy elbabráljon a mesevezetés apró részleteivel!

Ő még nem fogja az iróniát, négy-öt évesen főleg nem!

És akkor még mindemellett belenyomjuk a kliséket, mert a mesék jó része egyszerűen hollywoodi klisék alapján épül fel. Van bennük sírnivaló rész a barátságról, a szerelemről, az önfeláldozásról, csak a kicsik számára totálisan érthetetlenül. A szörnyekről is persze, amelyek vannak is meg nincsenek is. De totális hiba egy olyan világba belevonni, amelyik nem az övé, amelyiket nem ért, és amelyik csak béna sémákat ad.

Persze, gondolom, felvetődik a kérdés, hogy miért is olvasom ezt neki? Hát, mert az oviban mindenki ezt olvassa, ez a menő. Próbálkozom mással is egyébként. Itt olvasható.

És csak utólagosan jegyezném meg: én sokat tanultam arról, hogy a létezés meg a nemlétezés között mi lehet a különbség, hogy mi is az, ami igen, mi is az, ami nem – ott, ahol tanultam, ontológiai kérdésnek nevezik ezeket, de nem számít –, és mégis tökéletesen tehetetlenül állok a helyzet előtt, ha egy történetben elképzelt, de nem biztosan jelen levő szörnyről van szó.

A legfőbb véleményem mégis ez: húzzon el az a szörny a Fekete-erdő legmélyére, és ne jelentkezzen lehetőleg egyetlen mese szereplőjeként sem!