“Én tényleg soha nem akartam gyereket. Nem ideológiai alapon, nem dühből, nem utáltam másokat, akik meg akartak, csak nekem nem kellett. Cukik, mindig is bírtam őket, jól elvoltam velük, ők is szerettek, a tesóm gyerekei, a barátom gyerekei meg mindegyik, de én valahogy nem vágytam sajátra. Nem tudom, miért. Csak éreztem, hogy nem. Kapcsolatom is szakadt meg ezért.
Nagyon szerettem egy férfit, tényleg nagyon, együtt jártunk hat évet, együtt is éltünk, de ő szeretett volna utódot, én meg nem tudtam elképzelni.
Elküldött terápiára, hogy majd ott jól kikezelnek, és akkor majd akarni fogok, és persze sok minden kiderült a gyerekkoromról és hasonlókról, igen, az okokról is, de a végeredmény csak az lett, hogy én miatta csinálnám csak, hogy nekem az egyetlen motivációm a szülésre az, hogy neki örömet szerezzek, és ez nem tűnt elégségesnek egyikünk számára sem, így sajnos szakítottunk annak ellenére, hogy még mindig nagyon szeretjük egymást, de – szerintem ez nálunk fordítva alakult, a nők szoktak emiatt szakítani – ő tényleg úgy érezte, hogy nem tudja elképzelni enélkül az életét. Azóta születtek is egyébként ikrei, mondjuk, hogy nagyon boldog-e, azt nem tudom egész pontosan.
Én egyedül maradtam, nélküle maradtam 37 éves koromban, és éveken át hiányzott, talán még most is. Később járni kezdtem egy férfivel, aki nálam öt évvel fiatalabb, de ez egyikünket sem zavarta, és bár nem értettem meg magam vele úgy, mint az előző szerelmemmel, lelkileg nem volt annyira teljes a harmónia, nagyon vonzódtunk egymáshoz, most is vonzódunk. Én, bár gyereket továbbra sem szerettem volna, elköteleződni azért kicsit igen, de nem erőltettem.
És akkor történt a surprise: teherbe estem úgy, hogy védekeztünk, védekeztem, éppen úgy, mint eddig mindenki mással, rendesen, odafigyelve, és mégis.
Sosem gondoltam, hogy valaha ilyen döntés elé kerülök. Mert továbbra sem akartam anya lenni, továbbra sem éreztem úgy, hogy ez nekem való lenne, de még erősebben élt bennem, hogy jó, hogy nem akarom, de azért nem oltok ki egy életet. A barátom meglepődött, ő sem tudott dönteni, de aztán mondta, hogy persze, tartsam meg. Bennem felvetődött, hogy örökbe adom majd, mert annyi gyermektelen pár vár babára, és biztos, hogy nagyon jó szülők lennének sokan, én meg ki tudja, milyen leszek, egy anya, aki soha nem akart anya lenni, akit ez az egész nem érdekelt, sőt egy kicsit taszított, de nem tudtam rávenni magam a döntésre.
Ez az egész a pasimnak is furán jött, hiszen ő velem csak örömködni akart, élvezni az életet, jókat dumálni, szeretkezni, bulizni, és ezt is ígértem neki, így most mindketten gondolkozunk, hogy mit kezdjünk ezzel az új »helyzettel«. Én semmiképpen nem akarom, hogy csak emiatt feleségül vegyen meg összeköltözzünk, de jó lenne, ha nem hagyna totál egyedül a babával. És szerintem nem is akar egyedül hagyni, csak hát nyilván ez más perspektíva neki is. A negyedik hónapban vagyok, és még mindig szokjuk a gondolatot. Hogy ruhácskákat vasalok meg tejet fejek a mellemből, hát azt nem tudom elképzelni, de valami csak lesz. Úristen, azért elég félelmetes.”
Olvass még többet a terhességről:
- 15 mérföldkő a terhesség alatt, amiről nem szólnak a könyvek
- 8 furcsaság, amit a terhes nők csinálnak
- 9 teljesen irracionális gondolat terhesség alatt
