Veszélyes válasz ez, amire minden anyuka felkapná a fejét, hiszen egy babával eltöltött napra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy pihentető. Az anyuka Moszkvában él a nagy lányával és babájával, és ahogy leírta, valóban könnyebb annyiban a helyzete, hogy nem kell korán felkelnie reggel és a dugóban ülni órákig, míg beér a munkahelyére. Vagy tömegközlekedésen zötykölődni a végtelenségig. Sőt nem kell irodai munkával sem bajlódnia és a főnöke utasításait követnie. Úgyhogy ebből a dolgozós szempontból otthon lévő anyaként ő tényleg nem csinál semmit.
“Talán csak abban fáradok el, hogy unom magam egész nap a semmittevéstől. Hiszen gyeden vagyok, a napjaim ugyanolyanok. Onnan tudom, hogy hétvége van, hogy többet látom a férjemet napközben.”
A képek jó bizonyítékok azoknak, akik elítélően nyilatkoznak a “semmittevő” anyukákról, akik otthon nyaralnak a babájukkal. Teljesen felesleges őket összehasonlítani a munkába járós emberekkel, mert a két munkaterület nagyon más, de ettől még nem kevesebb az egyik a másiknál. Úgy egyáltalán: jó lenne már befejezni egymás felett az állandó ítélkezést, és ha például egy anyuka fáradtságra panaszkodik, akkor nem azt mondani az arcába, hogy neki nincs joga fáradtnak lenni, hiszen otthon van egész nap, hanem mondjuk felajánlani neki a segítségünket, hogy tudjon kicsit baba nélkül pihenni.
Forrás: jskorobogatova.com
Olvass még többet az anyaságról:
- 3 mondat, amit NE mondj egy otthon lévő anyának
- Ilyen érzés manapság anyának lenni
- Kérdezz meg egy anyát, mivel telik a napja!