“Március 18-án megszülettél, és én apa lettem. Egy héttel előtte agyvérzést kaptam 36 évesen. Nem volt az a nagyon súlyos agyvérzés, nem bénult le semmim, és szabad szemmel nem látszott rajtam semmilyen sérülés. De mégis agyvérzés volt, amire azt mondta a neurológusom, hogy vegyem figyelmeztetésnek.
Úgyhogy amíg te arra készültél, hogy megszüless és teletermeld a pelenkád, megtanulj aludni és enni, addig az apukádat egy szupercsapat vette körül, tele a neurológiáról, szemészetről, kardiológiáról és hematológiáról összeverődött orvosokkal, akik próbálták kitalálni, mi váltotta ki az agyvérzést. UH, MRI és más rövidítések, amikről nem is tudtam micsodák, röpködtek a fejem felett, de egyik vizsgálat sem hozott eredményt.
Nem vagyok az a morbid fajta, úgyhogy ez a nyílt levél nem a végső akaratom vagy végrendeletem akar lenni. De azért ez a betegség olyan sokk volt számomra, hogy nem akarlak valamiféle apai tanács nélkül itt hagyni, ha esetleg ennek a kis agyvérzésnek beütne a nagy testvére nálam. Ezért ebben a nyílt levélben mondom el a legfontosabb tudnivalókat.
Mi nagyon szeretünk téged, mások nem annyira
Először is azt kell megtanulnod, hogy a szűk családod – anyukád, nagyszüleid, bizonyos nagynénik és nagybácsik – szeretnek téged. Úgy, ahogy vagy. Nekik különleges vagy. Minél előbb megérted ezt, annál gyorsabban rájössz arra a kiábrándító igazságra, hogy senki más nem fog rajongani érted ilyen feltétel nélkül.
Annak ellenére, hogy gyerekkorodban kapsz kitüntetéseket, okleveleket, pirospontokat, ezeket a trófeákat nem osztogatják majd felnőttkorodban. Igazából elég nagy szívás az élet nagy része, de ezt teljesen rendben van. A felnőtté válás része, hogy megtanulod majd, milyen különleges képességeid vannak, és hogy mihez nem értesz. Ha folyton tapsolna neked mindenki, akkor sosem ismernéd fel a saját erősségeidet.
Látsz majd sokszor olyat gyerekkorodban, hogy a barátaid úgy kapnak elismerést, hogy nem érdemlik meg. Te tudod róluk, hogy erőfeszítés és tudás nélkül érik el, amit elérnek. Ez a fajta elismerés nem ér semmit, és csak arra jó, hogy arrogáns fiatal felnőttekké váljanak, akik azt hiszik, mindenhez értenek. Ennek az lesz az eredménye, hogy gyakran hülyét csinálnak majd magukból, mire rájönnek az igazságra.
Az anyukád nem fog árvaházba adni, ha nem te leszel a legjobb fociban, és nem rak ki a kuka mellé, ha csak hármast hozol matekból. Ne görcsölj túl sokat ezeken. Viszont keresd meg, mi az a pár dolog, amiért lelkesedni tudsz, és elkötelezetten rendeld nekik a tehetségedet. Az időd és kitartásod kell hozzá, hogy kihozd magadból a legtöbbet.
A halál és az internet örök
Kamaszkorodban kérlek, kérlek, kérlek, ne tegyél semmi olyat, amivel kivégeznéd magad. 15 év múlva nagyjából csak hormonokból fogsz állni, kifejezetten keresed majd a bajt. Az irányelved az legyen, hogy a bűneid mindig a bocsánatos bűn kategóriában maradjanak, sose csússzanak át a halálosba. Például ha 17 évesen részegen találod magad egy bulin, soha ne ülj be az autóba. Vagy ha véletlenül szexre kerülne a sor 21 éves korod előtt, akkor inkább több kotont húzz, mint egyet sem.
Egy olyan világban készülsz épp felnőni, ahol egyfolytában elérhető mindenki az interneten keresztül. Bármikor lerombolhatod a saját jó híredet egy rosszul megválasztott mondattal, ha fellövöd a netre. Sokkal rosszabb helyzetben vagy ebből a szempontból, mint én voltam a te korodban – el sem hiszem, hogy ilyet írok, a saját nagyapámnak érzem magam –, mert meg kell birkóznod a net teljesen irreális világával ahelyett, hogy kergetnéd a lepkéket, mint én anno. A legjobb tanácsom erre az, hogy gondolkodj, mielőtt bármit publikussá tennél magadról online.
Minden csak átmeneti, ne félj
A sok okos tanácsommal nem azt akarom sugallni, hogy passzívnak kellene lenned és folyton félned a következményektől. Gondolj bele például, hogy négy évet eltöltesz majd a gimnáziumban, ami után negyven évig azon tűnődsz, hogy miért érezted azt, hogy a gimis éveid olyan nehezek voltak. Nem azok. Élj bátran és élj olyan jókedvvel, amennyire csak lehetséges.
Ha úgy érzed, hogy a lány (vagy fiú), akibe beleszeretsz, nem a te súlycsoportod, hagyd, hogy ő döntse el, ne engedd, hogy a saját önbizalomhiányod elbizonytalanítson. Ha valaki beléd köt, vagy elkezd piszkálni, akkor húzz be neki egyet. Az önbecsülés megér egy lila foltot a szemed alatt, sőt akár még egy törött csont is belefér érte. Ha pedig azért nem akarnál belekezdeni valami újba, ami érdekel, mert félsz attól, hogy nem tartanak majd menőnek mások… nos, ez soha ne befolyásolja a döntéseidet. Mert sokszor pont akkor fedezheted fel a benned rejlő lehetőségeket, amikor szembe mersz menni a tömeggel. Elkerülhetetlen, hogy a felnőtt életed nagy része a munkáddal teljen, úgyhogy tegyél meg mindent, ami tőled telik, hogy megtaláld azt a – remélhetőleg jól fizető – szakmát, amiben tényleg jól érzed magad. Legyen életcélod, ne csak egy valamilyen munkád.
Az összes többi nyílt leveles tanácsomat, ami kell az élethez, már egy mondatba bele tudom sűríteni: tanulj keményen, mozogj rendszeresen, és néha edd meg a zöldséget. És legyél nagyon boldog.”
Olvass még több nyílt levelet:
- Nyílt levél a férjemhez az első babás évünkről
- Nyílt levél a majdnem hároméves lányomhoz
- “Hidd el, könnyebb lesz” – nyílt levél a friss anyákhoz
