Baba

Az okostelefon miatt idegesebb lehetsz a gyerekkel – új tanulmány

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az okostelefonok és tabletek elterelhetik a szülők figyelmét a gyereknevelésről, felboríthatják a napi rutint és fokozzák a stresszt a családban.

A tanulmányban 35 gyereknevelésben aktívan részt vevő emberrel – anyukákkal, apukákkal, nagymamákkal – készítettek mélyinterjút. Jenny Radesky gyerekterapeuta, gyerekorvos, a kutatás vezetője így nyilatkozott az eredményekről:

A mobileszközök használata közben a szülők folyamatosan azt érzik, mintha egyszerre több helyen lennének, amíg a gyerekeikkel vannak. Még a munkahelyükön dolgoznak az e-maileken keresztül, közben szociális életet is élnek a közösségi oldalakon. A valóságban pedig épp vacsorát főznek és a gyerekeiket nevelik.

A kutatók azt találták, hogy a szülők figyelmét sokkal inkább kiszámíthatatlan és nagyobb érzelmi energiát igénylő módon terelik el az okostelefonok. Az eredmény pedig az, hogy a gyerekekre nem jut elég figyelem. Az emberi agy nem képes feldolgozni egyszerre a gyerekek jelenlétét és a telefonon csipogó bejövő üzeneteket. Amikor a szülők úgy döntenek, hogy elolvassák azt a munka-e-mailt (vagy híreket, üzeneteket, minden mást, amitől csipog a telefon), de közben a gyerekük is figyelmet igényelne, akkor belső konfliktust élnek át.

Az okostelefon hatással lehet a gyerekkel való kapcsolatodra - új tanulmány

Dr. Radesky szerint a munkahelyről, barátoktól és úgy általában a külső világból beérkező információk, kommunikáció “beszennyezi” a családok közös vacsoráit, gyerekek altatását és játékidejét. A kutatásban részt vevő anyukák és apukák három fő dolgot jelöltek meg, ami a leginkább zavarja őket az okostelefonok állandó jelenlétében:

  1. Feldolgozhatatlanul sok információ.
  2. Érzelmi stressz.
  3. A család napi rutinjának felborulása.

A kutatás vezetője a következőket tanácsolja a családoknak, ha szeretnék visszaszorítani az okostelefonokat az életükben:

Állíts fel határokat. Beszéljétek meg, hogy minden nap egy bizonyos időszakában a családtagok kikapcsolják a telefonjaikat és tableteket. Jó kezdet például, ha vacsora és alvásidő alatt nem szabad elővenni egyiket sem, vagy ha akkor teszitek félre, amikor a gyerekek hazaérnek az oviból/iskolából, és alig várják, hogy elmesélhessék, mi történt velük aznap. Meg lehet azt is határozni, hogy melyik szoba legyen okostelefonoktól mentes övezet, a szakember elsősorban a gyerekszoba eszközöktől mentessé nyilvánítását javasolja.

Kövesd a telefonhasználatot. Vannak már remek appok, filterek a telefonokra, amelyek gyűjtik az információt, hogy mennyit és mire használod az adott eszközt. Jól tetten érheted magad egy-egy ilyen app segítségével, hogy például túl sokat facebookozol, vagy hogy bőven elég lenne harmadannyi időt eltöltened random neten szörfözéssel, mint most. Ennek alapján már meg tudod tervezni tudatosabban, hogy hogyan használd funkciójának megfelelő módon a telefonodat.

Olvass többet az okostelefonok hatásairól:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top