nlc.hu
Baba
5 ok, amiért egy pár nem vállal gyereket

5 ok, amiért egy pár nem vállal gyereket

"Ez egy olyan döntés, amit többször is meg kell hoznunk életünk során, a különböző életszakaszokban."

Amy Blackstone, az University of Maine szociológusa kifejezetten a gyermektelenséget kutatja, egy kísérletben 31 emberrel – 21 nővel és 10 férfivel – készített mélyinterjút arról, hogy miért döntöttek úgy, hogy nem vállalnak gyereket. A 60–90 perces interjúkban egyrészt a döntéshozataluk folyamatát akarta feltérképezni, másrészt pedig arra volt kíváncsi, hogy milyen reakciókkal találkoztak, ha elmondták a környezetüknek, hogy nem akarnak gyereket. Az eredményben azt találta, hogy a döntésük mindig megalapozott, hosszan és alaposan átgondolt, míg az emberek reakciója azonnali és ítélkezéssel terhes. A gyermektelen embereket rögtön kikiáltják önzőnek vagy felelőtlennek, amiért nem akarnak gyereket.

A következő idézeteket Blackstone tanulmányából tették közzé, a részt vevők saját szavai, természetesen a nevük megváltoztatásával.

1. A gyermektelenek nem könnyen hozzák meg ezt a döntést.

“Azt hiszem, mindenki azt mondja majd erről, hogy miért nem vállalunk gyereket, hogy ez egy hosszú és átgondolt folyamat végén született döntés. Ha párkapcsolatba kezdesz, akkor azt várják tőled, hogy legyen gyereked. Úgyhogy folyamatosan, minden nap egy tudatos, következetes döntés, hogy nem akarunk gyereket.” – Janet

“Nem olyan döntés ez, ami köthető egy dátumhoz, hogy na, mától akkor nem akarok gyereket. Ez egy életen át tartó döntéssorozat.” – April

“A párommal átbeszéltük sokszor, hogy akarunk-e gyereket vagy sem. Egy idő elteltével láttuk, hogy vannak számunkra ennél a kérdésnél sokkal fontosabb dolgok, tisztán kirajzolódott, hogy hogyan akarunk élni. És úgy éreztük, hogy egy gyerek ezt teljesen a feje tetejére fordítaná.” – Sarah

“Azt hiszem, mindig is úgy éreztem belül, hogy nem igazán akarok gyereket.” – Annie

“Ez egy olyan döntés, amit többször is meg kell hoznunk életünk során, a különböző életszakaszokban. Már 18 éve együtt vagyunk, azt mondanám, hogy minden ötödik évben feljött eddig a gyerek téma, de most már valószínűleg lekerül a terítékről a korunk miatt. Mindig az egyikünk felveti, hogy akarunk gyereket most? A másik pedig azt mondja, hogy nem, nem igazán, nincs semmi okunk rá, hogy akarjuk.” – Robin

5 ok, amiért egy pár nem vállal gyereket

2. Közelről megvizsgálták a szülők életét és nem tetszett nekik, amit láttak.

“Úgy nőttem fel, hogy az az élet rendje, hogy gyerekeid lesznek. Megházasodsz, aztán jönnek a gyerekek. De láttam a nővéreimnél, hogy elhalasztották a gyerekszülés kérdését, és rájöttem, hogy ez is egy választás, nem pedig elkerülhetetlenül bekövetkező esemény. Aztán a két húgom terhes lett, és láttam, mennyire megváltoztatta az életüket nem jó irányba. Most, húsz évvel később értek el oda, hogy elkezdjenek élni. Ez így együtt oda vezetett nálam, hogy nem akarok gyereket.” – Steve

“Azt hiszem, nagy része van a döntésemben annak, hogy a barátaimnak sorra született gyereke. Nagy hatással volt rám, hogy láttam náluk, mennyire elvesztik minden szabadságukat, sőt az egyéniségüket is szülés után. Egyáltalán nem úgy éltek, ahogy elképzeltem a fejemben a vidám családokat, úgyhogy inkább arra jutottam, hogy nekem ez nem kell.” – Janet

“Alaposan megvizsgáltam a körülöttem élő családokat, és feltettem magamnak a kérdést sokszor, hogy akarok én is részese lenni ennek a világnak? Sok gyerekes család nem tűnt boldognak, a többségük leginkább csak stresszes volt. Volt bennük valami, amitől egyáltalán nem ébredt fel bennem a vágy, hogy nekem is legyen gyerekem.” – Kate

“A bátyám nagyon rossz házasságban élt, amire megoldásként úgy döntöttek a feleségével, hogy majd a gyerektől jobb lesz. Két évvel a gyerek születése után elváltak. A testvérem szereti a kislányát, de mindig mondja, hogy bár sose vállalt volna gyereket. Ez elég ijesztő példa ahhoz, hogy ne akarjak gyereket.” – Cory

3. A nők sokszor társadalmi megfontolásból nem vállalnak gyereket.

“Az, hogy nincs gyerekem, egyben nagy felelősség is. Ahelyett, hogy vakon követném a társadalmi elvárásokat, a gyermektelenség azt jelenti, hogy sok szempontot mérlegelek. Mint például amikor hétvégén kempingeztem, és láttam, milyen szemetet hagytak maguk után a családok, nem törődve a környezetükkel.” – April

“A világ egyre mélyebben süllyed a társadalmi problémákba, azt hiszem, hogy ez nem igazán gyereknek való hely mostanában. Nem tudnám egészségben felnevelni.” – Kate

“Nagyon környezettudatos gyerek voltam, és az egyik, ami miatt úgy döntöttem, hogy nem lesz gyerekem, az a túlnépesedés miatti félelmem.” – Kim

4. A férfiak belső motivációból nem akarnak gyereket.

“Az, hogy nincs gyerekem, a döntéseim egyenes következménye. Utazni szeretnék, olyan dolgokat megtenni, amiket egy gyerek mellett nem lehet. Ez csak egy a sok döntés közül, amit meghozunk nap mint nap annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott életet éljünk. Számomra ez egy racionális válasz arra, hogy mit jelentene egy gyerek az egész életemre nézve.” – Steve

5. Sokat gondolkodtak rajta, hogy mit jelent szülőnek lenni.

“Azok, akik úgy döntenek, hogy nem lesz gyerekük, sokkal inkább átgondolják, mivel jár egy gyerek, mint akik beleugranak a gyerekvállalásba. Tiszteletre méltó, etikus, őszinte és sok ember számára jó döntés.” – Bob

“Jó lenne, ha az emberek számára normális lenne az, hogy ez döntés és szabad akarat kérdése, hogy legyen gyereked vagy sem.” – Tony

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top