Baba

“Anyád már megint teletömte csokival a gyereket!” – Nagyszülők kontra szülők

Rengetegen panaszkodnak a nagyszülőkre, túl sokat jönnek, túl keveset foglalkoznak a gyerekkel, csokival etetik, vagy épp nem fogadják el a szülők nevelési elveit és keresztbe tesznek nekik a gyereknél.

Gyakran a szülő-nagyszülő konfliktusok hátterében hatalmi harcok és régi sérelmek állnak, amiken nem egyszerű túllendülni, csak az a gond, hogy ezeknek a kis harcoknak a gyerek issza meg a levét. Ha szem előtt tartjuk, hogy mi a legjobb a gyerekeinknek, akkor kialakíthatunk jobb kapcsolatot a nagyszülőkkel – persze csak ha ők is hajlandók tenni az ügy érdekében.

Nem arról van szó, hogy mostantól csendben kell ülni és lenyelni az anyós minden megjegyzését, vagy hogy nem szólni a nagyinak, hogy ne tömje már mekis kajával a hároméves gyereket. Inkább a következő tipikus konfliktushelyzetekre kell kicsit más szemmel nézni szülőként, és a pozitív dolgokra fókuszálni, mert senkinek sem jó, ha folyton egymásban keresik a hibát a szülők és a nagyszülők, majd egymásra mutogatnak, hogy azért rossz a kapcsolat, mert a másik fél idióta.

Folyton vigyázni akarnak a gyerekre

Bár ez még a kisebb probléma, hiszen az jó dolog, hogy együtt akarnak lenni a nagyszülők az unokáikkal, de tény, hogy zavaró lehet, ha belemásznak az életetekbe. Hiába ők a nagyszülők, fel kell állítanod a határokat úgy, hogy nem sérted vérig őket. Tudniuk kell, hogy értékeled, hogy szeretnének az unokák életében aktívan részt venni, ha ezzel indítasz, akkor már könnyebb elmondani nekik, hogy néha szeretnétek szűkebb családi körben is egymással lenni. Mondd el nekik, hogy nincs semmi bajod velük, csak úgy érzed, nem tudsz úgy önálló, teljes értékű szülő lenni, ha mindig rájuk támaszkodsz.

Gondolj bele abba is, hogy a “folyton” és az “állandóan” elég relatív, mert lehet, hogy az anyósodnak a heti egyszeri látogatás nem tűnik soknak, de neked inkább a havi egy lenne a komfortzónádon belül. Legyél őszinte, elvégre a saját családodról van szó, az pedig nem vezet sehova, ha csak magadban pufogsz. A legjobb megoldás az, ha készítetek egy időbeosztást és ahhoz tartja magát mindenki.

Soha nem akarnak vigyázni a gyerekre

Nem mindenkinek adatik meg, hogy olyan nagyszülő legyen a kéznél, aki szeretne sokat együtt lenni az unokáival. Az biztos, hogy ez rendkívül nyomasztó érzés, nem azért, mert nem tudod rábízni senkire a gyereket, hanem mert mély elutasítottságot élsz át. Úgy érezheted, hogy a szüleidnek/anyósodéknak nem fontos a gyereked, ez pedig kifejezetten fájdalmas dolog.

Legyél te a kezdeményező fél, hívd meg őket, kérd meg, hogy vigyázzanak a gyerekre pár órát. Legtöbbször nem az húzódik meg a háttérben, hogy nem érdekli őket az unoka, hanem csak annyira elfoglaltak a saját munkájukkal, életükkel, hogy maguktól nem jut eszükbe meglátogatni a gyereket.

Cigarettáznak vagy más rossz szokásuk van

Olyan rossz szokásuk, ami szerinted a gyerekedre is káros hatással van. Ha cigiznek vagy alkoholizálnak, azon nem lehet túllépni egy lendülettel, hiszen a gyerek egészségére is veszélyes lehet, főleg pici baba korában. Ragaszkodj hozzá mindenáron, hogy a babád környezete cigifüsttől mentes legyen, és ahhoz is, hogy alkoholos állapotban nem foghatják meg a gyereket, vigyázni meg pláne nem vigyázhatnak rá.

Vannak szabályok, amik mindenkire vonatkoznak, még a nagyszülőkre is, mindegy, hogy legyinteni akarnak rád, hogy csak túlaggódod a dolgot, ne add be a derekad, mert a saját gyereked sokkal fontosabb, mint a nagyik véleménye.

Imádják a gyorskajákat és ezt meg is osztják a gyerekeddel

A gyorsételek mellé idefér minden olyan étel és ital, amit nem szeretnél adni a gyereknek, a nagyszülők mégis azzal etetik, itatják, amikor vigyáznak rá. Próbáld azzal elejét venni ennek a problémának, hogy van mindig elkészítve étel otthon, amit adhatnak a gyereknek, és kösd a lelkükre, hogy csak és kizárólag azt eheti, amit a hűtőben találnak. Ha elviszik kirándulni, állatkertbe, akármilyen programra, akkor pedig csomagolj a gyereknek ételt, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, amikor nem látnak más megoldást, mint hogy beugranak egy Mekibe.

De azért gondold át, hogy nem biztos, hogy olyan hatalmas károkat okoz a gyermeknek, ha néhanapján megeszik egy hamburgert vagy egy tábla csokit a nagyszüleivel. Az otthon látott példát fogja követni, ha egészségesen éltek a mindennapokban, nem lesz havi egy Mekitől gyorskajafüggő a gyerek.

Túl sok ajándékkal halmozzák el a gyereket

Azaz jól elkényeztetik. És persze nem kérdeznek meg előtte, hogy tényleg szükségetek van-e arra a hatalmas hintalóra, csak beállítanak vele egyik napról a másikra. Még csak alkalom sem kell nekik az ajándékra. Ez az a konfliktushelyzet, amit el kell engednünk, nem irányíthatunk mindent. Azért halmozzák el ajándékokkal, mert nem tudják a mindennapok során kimutatni a szeretetüket, nincsenek ott, amikor a gyermek elesik és meg kell puszilni a térdét, vagy az esti mesénél, amikor odabújik és beleszagolhatsz a frissen mosott hajába.

Ezek a pillanatok csak anyának és apának jutnak, hagyd, hogy a nagyik is begyűjtsék a saját szeretetpillanataikat az ajándékokon keresztül. Lefektethetsz szabályokat, hogy például ne hozzanak puskát, mert azt tiltja a vallásod, de alapvetően inkább értékeld, hogy szeretik. Nem lesz attól elkényeztetett a gyermek, ha a nagyi túl sok játék pónit vesz neki, cserébe viszont azt érzi majd, hogy imádják a nagyszülei.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top