Kevesen vannak viszont, akiknek minden képessége maradéktalanul megfelel az iskolaérettség kritériumainak – ez mondjuk mennyire megdöbbentő már, hogy nem vagyunk egyformák mi sem és ők sem. Nem lenne ezzel semmi gond, ha az iskolarendszer a legtöbb helyen nem akarná kockaként, egyforma szabályok szerint megítélni mindegyik ovist.
Mindenesetre akad egy-két tevékenység, játékforma, lehetőség, amelyik csak segíthet a kicsiknek abban, hogy jövőre könnyebben vegyék az akadályokat, és egy teljesen új helyzetben végül otthon érezhessék magukat.
Mesemondás
A mesemondás és olvasás eddig is az egyik legfejlesztőbb időtöltés volt, de innentől fokozottan annak tekinthető. Egyes vélemények szerint naponta legalább húsz perc olvasás nélkülözhetetlen, mert ez fejleszti a gyerek nyelvi készségeit, ugyanakkor a szövegértését és a fantáziáját is.
Egyrészt lehet arról beszélni, milyen írásjelek vannak a mondatok elején-végén, milyen betűkkel kezdődnek a szavak, de talán még ennél is hasznosabb értelmezve olvasni, vagyis megmagyarázni a szóképeket, nehéz kifejezéseket – hiszen nem biztos, hogy evidens, hogy mit jelent az, hogy “úgy kellett ez a szamár a szegény legénynek, mint púp a hátára”, “a róka aztán lépre csalta a nyuszit”, merthogy milyen púp kellett neki, és mi az a lép? – értelmezni lehet a régies szavakat, és végül beszélgetni velük arról, miről szólt a történet? Ő mit értett belőle? Melyik szereplővel azonosult? Szerinte miért csapta be a kismalac a farkast? Nem biztos, hogy a számunkra nyilvánvaló összefüggéseket átlátja, ugyanakkor az is lehet, hogy sokkal érdekesebb megfigyeléseket tesz, mint amilyenekre mi képesek vagyunk.
Rajzolni, rajzolni, rajzolni
Az iskolák és iskola-előkészítők végletesen elfoglaltak azzal, hogy a gyereknek legyen megfelelő a ceruzafogása. Én nem tudom, hogy ez az élet legfontosabb kérdése-e, de az biztos, hogy nagyon vizsgálják, és az is biztos, hogy a rajzolás nagyban segíti az idegrendszer érését, ahogy a ceruzafogás megerősödését is. Ha a gyerek eleve szereti, akkor csak hagyjuk, ha nem, ki lehet találni érdekes feladatokat, például azt, hogy rajzolja le a kedvenc szereplőit a mesében.
Fontos lehet, hogy ne korlátozzuk őt, ne mondjuk meg mindig, mit csináljon, hanem rajzoljon, ahogy kedve tartja. Ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a nyuszi csak szürke színű lehet, a vakond meg miért ne lehetne lila, és miért ne nézhetne ki úgy, mint egy borz? A finommotorikus mozgásokhoz egyébként a kezet kell megerősíteni, amiben nagy segítség a gyurmázás, a sütis masszák gömbbé formázása, hasznos lehet a gyerekollóval vágás, a matricák ragasztgatása.
Társasjáték és szociális fejlődés
Az új hely nagy kihívása egyáltalán nemcsak a tanulnivalókban rejlik, hanem a szociális helyzetek felismerésében, kezelésében, a közösségbe való beilleszkedésben és a saját helyének megtalálásában. Óriási feladat lehet egy 6-7 éves kisgyereknek. Tanítsuk meg, hogyan kell megoldani a nehezebb helyzeteket nyugodtan, világos fejjel, támogassuk, hogy egy feladat megoldásának sikere vagy sikertelensége ne jelentse számára az egész személyiségének értékelését: ne gondolja azt magáról, hogy “ügyetlen vagyok, mert elrontottam a feladatot”, hanem inkább “ezt a feladatot most elrontottam, majd a következőt megoldom”.
A szociális készségeket jól lehet gyakorolni a társasjátékokban, amikor nem lehet állandóan nyerni, több külső tényezőn is múlik a győzelem, és valahogy számolni kell a vesztéssel, ahogy szépen lehet bánni azokkal is, akiket éppen játékban megverünk. Ilyenkor fontos a szülői minta, vagyis hogy a felnőttek is tudjanak nyerni és veszíteni is – lehetőleg ugye, nagyobb dühroham nélkül.
Rohangálás, játék a szabadban
Vekerdy Tamás nem győzi hangsúlyozni, és gyakorlatilag minden interjújában kitér arra, hogy a gyerekeknek a szabad, udvari játéknál nem lehet fejlesztőbb elfoglaltságot találni. Ez tavasszal és nyáron még könnyebb, tele a világ felfedezni való pocsolyával, besarazni való kabáttal és nadrággal, cuppog minden, és gyúrható, megfigyelhető, törhető, bújható. Engedjük el őket bátran, szerencsére már nem kis totyogósak, nem kell minden lépésüket közelről figyelni, másszanak csak fára, kergessék egymást, ugráljanak, rohanjanak.
+1. Beszélgessünk az iskoláról
Nyilván van valamiféle fogalmuk arról, mi is történik majd az iskolában, főleg ha nagyobb testvérük már jár, de tulajdonképpen csak úgy nagyjából sejthetik, hogy majd megtanulnak olvasni, írni, számolni, valahogyan, valami ismeretlen módon, ismeretlen rendszerben. Beszélgessünk velük, mondjuk el, hogy fog ez kinézni, menjünk el velük az iskola környékére, esetleg néhány előkészítő foglalkozásra, ha van ilyen, ne derült égből villámcsapásként, készületlenül érje a helyzet.
Ha lehet, ismerkedjen meg a későbbi tanító nénivel, bár ez sok helyen kivitelezhetetlen, és gondolkodjunk vele együtt, képzeljük el, milyen lesz majd szeptembertől egy másfajta életet kezdeni. Hogy ő iskolába megy, talán kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés neki. Ne értékeljük le a félelmeit, és elégítsük ki a kíváncsiságát, amennyire csak lehet. Mi mást kívánhatnánk neki, mint hogy jól érezze magát, és szeresse meg a közösséget és a tanulást.
