nlc.hu
Baba
A szegénység károsan hathat a babák agyfejlődésére – új kutatás

A szegénység károsan hathat a babák agyfejlődésére – új kutatás

Egy új tanulmányban megerősítették azt a feltételezést, hogy a szegénység tartós hatással van a gyerekek agyfejlődésére.

A University of Granada tudósai figyelték meg 88 16 hónapos baba agyának reakcióit olyan puzzle kirakása közben, amit jól ismertek a babák. A méréseket akkor is elvégezték, amikor helyesen és amikor helytelenül rakták ki a játékot.

Az eredményben azt találták, hogy a szegény családból érkező babák agya kisebb fejlettségi szinten állt, és a hibákat is nehezebben fedezték fel a puzzle kirakása közben. Ezen túl pedig megfigyelhető volt náluk a figyelem szétszórtsága is.

A szegénység károsan hathat a babák agyfejlődésére - új kutatás

Ez volt az első olyan vizsgálat, ami összefüggést keresett és talált a babák agyfejlődése és a szociális háttér között. A kutatók szerint ez azért fontos, mert ezt a tényezőt is figyelembe kellene ezek alapján venni, amikor a gyerekek iskolai teljesítményét osztályozzák majd. A megoldás az lenne a kutatás vezetője szerint, ha társadalmi szinten történne változás, és sikerülne az anyagilag nehéz helyzetben lévő családoknak jobb körülményeket teremteni. De ha ez nem megy, akkor legalább kicsit jobban odafigyelni a gyerekekre az iskolában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top