A lányok – és úgy általában a nők – nem virágszálak. Gyönyörű, hatalmas fák vagyunk. A virágok törékenyek, míg a fák azok, akik elintézik a dolgokat. Gyökeret eresztenek, otthont teremtenek, oxigént termelnek, és nagyjából örökké élnek. Ott állnak magasan és erősen, és kibírják a legdurvább viharokat is. Míg a virágok eltörnek és elhervadnak, addig a fák állják az élet viszontagságait.
Ne tanítsuk már azt a gyerekeinknek, hogy a lányok életképtelen kis virágszálak, akik azért jöttek a világra, hogy szépek legyenek, és beporozzák őket. Arra kellene tanítanunk őket, hogy vegyék észre az értékeket egy emberben, nemtől függetlenül.
Akár fiú, akár lány, azt kellene mondanunk neki például, hogy tisztelje a másik személyes terét, mondja, hogy kérem és köszönöm.
A lányok és a fiúk egyenlők kicsi korukban, nincs a fejükben a sok sztereotípia, mind belevaló kiskölykök, akik nem tűrik az igazságtalanságot, és nem akarják, hogy lenyomják őket a homokozóban. Nem izgatja őket, hogy akivel épp játszanak, az milyen nemű. Az viszont annál inkább fontos nekik, hogy normálisan, vandálkodás és lapátcsapkodás nélkül tudjanak együtt lenni.
Az én kétéves kislányom például egyáltalán nem törékeny kis virágszál, sokkal inkább az a fajta gyerek, aki nem hagyja, hogy packázzanak vele a bölcsiben. Ha elveszik a játékát, ha megütik, ha bármilyen atrocitás éri, nem megy el a sarokba sírdogálni, hanem bizony kiáll magáért. Teljesen hidegen hagyja, hogy mi van a másik gyerek lába között, az az egy számít neki, hogy békében tudjon játszani a többiekkel.
A tettek számítanak neki, nem a nemek. Tanítsuk inkább erre a gyerekeinket, ne pedig arra, hogy a lányok magatehetetlen kiskirálylányok, mert hosszú távon azzal teszünk jót, ha tudják magukról, hogy virágszál helyett óriási és erős fák, akik képesek arra, hogy szálegyenesen, kihúzott derékkal küzdjenek az elemekkel.
