Baba

„A szoptatás teljesen kinyírta a libidómat” – őszinte vallomás egy kétgyerekes anyától

Sarah Watts azt hitte, azok után, hogy világra hozta kislányát, a szoptatás is magától értetődő lesz majd. Nem így történt. Őszinte vallomásban írt tapasztalatairól.

A mi kis kalandunk szoptatásügyben nagyjából hat évvel ezelőtt kezdődött, mikor a lányunk megszületett” – kezdi történetét Sarah Watts. A kétgyerekes anyuka a The Cut című lapnak őszintén elmondta, a szülés után meg volt róla győződve, hogy a szoptatás egyszerű lesz. „Azt gondoltam, nagyjából annyiról fog szólni az egész, hogy a mellbimbómat beteszem majd a szájába. Hát, nem így lett.”

Sarah azt mondja, a baj a „csatlakozással” volt. „Jó néhány átsírt és átvirrasztott nap után kiderült, hogy normál esetben a babák az egész bimbót bekapják, nem csak a tetejét. No, nálunk ez volt a probléma.” Sarah azt mondja, a következő napokat azzal töltötték a férjével, hogy megpróbálták a mellét a megfelelő szögben gyermekük szájába adni. „Még sosem láttam a férjemet annyira elszántnak, mint akkoriban.

szoptatás, szex, intimitás

Kép forrása: Thinkstock

Sarah elmondta, mikor rákérdezett a férjénél, hogy nem tartja-e furcsának, hogy neki is segítenie kell a szoptatásban, a férje a lehető legtermészetesebben válaszolta, hogy nem. „Most etetőzsákokként gondolok a melleidre, mondta nekem, és hát lássuk be, a következő néhány évben azok is voltak…

A kétgyerekes anyuka ezután idézett egy 1966-os Masters és Johnson-kutatást, amely kimutatta, hogy a szoptató nők libidója magasabb, mint azoké az anyukáké, akik tápszerrel etetik a babájukat. Majd idéz egy 2004-es kutatást, amely megismételte és meg is erősítette az előző teszt eredményeit. „Az igazság az, hogy tökmindegy, mit mondtak ezek a kutatások, én homlokegyenest az ellenkezőjét tapasztaltam.”

szoptatás, intimitás, szex

Kép forrása: Thinkstock

„Miután letelt az első hónap, és a szoptatás már nem volt akkora kínszenvedés, és a sebes mellbimbóim is meggyógyultak, a szex volt az utolsó dolog, amire vágytam. Egy kis ember lógott rajtam 45 percenként éjjel-nappal. Szex? Még a kanyarban sem. Csak egy dupla sajtburgerre vágytam, és arra, hogy tökegyedül ehessem meg. Semmi másra.”

Sarah azt mondja, nem csak ő, a kisgyerekes barátnői is hasonlóan éreztek. „Egyikük, mikor erről a témáról kérdeztem, felsóhajtott, majd azt mondta: 10 hónapnyi terhesség és több mint egy év szoptatás után végre csak magamnak akarom a testemet.” Sarah azt mondja, a libidója egy év után tért csak vissza, miután felhagyott a szoptatással, majd hozzáteszi, ugyanúgy nem kívánta a szexet második gyermeke születése után sem, akit 18 hónapig szoptatott végül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top