Amikor még nem születtek meg a gyerekeink, a férjemmel nagyon el tudtunk szállni, ha karácsonyi ajándékokról volt szó. Egészen addig csináltuk ezt, míg a lányunk első karácsonyán láttuk, hogy kicsit sem törődik a hegy méretű ajándékkupaccal. Rájöttünk, hogy nem számít, hány ajándékot kap, a lényeg maga az ajándékozás öröme.
Bevezettük azt a szabályt, hogy maximum három csomagot kaphat mindenki, együtt a csomagok értéke pedig maximum 25 000 forint lehet.
Annyi engedményt tettünk, hogy kézzel készült ajándékok még kerülhetnek a három csomag mellé a fa alá, aminek most már a lányunk is örül, amióta iskolás lett.
Néha az összeghatár tarthatatlannak tűnik, főleg, amikor a gyerek szíve vágya az a hatalmas legókészlet, ami önmagában többe kerül, mint 25 000. Ilyenkor kreatív üzemmódba kapcsolok, körülnézek a leárazásokon, használt oldalakon, kutatom, hol lehet 20 százalékkal olcsóbban megszerezni a játékokat. Annak, hogy miért három ajándékban határoztuk meg a limitet, több oka is van:
1. Először is azért, mert csökkenteni kellett az ajándékok számát, és arra akartunk koncentrálni, hogy inkább kevesebb legyen a csomag, de az kerüljön a fa alá, aminek tényleg örül az, aki kapja.
2. Másrészt a sok ajándék nem egyenlő a sok szeretettel. Nem szeretem jobban a férjemet, ha elhalmozom csomagokkal, hanem azzal mutathatom ki, mennyire szeretem, hogy figyelek rá, meghallom, ha elmondja, mire vágyik, és azt adom neki ajándékba.
3. Harmadrészt azt szerettük volna, ha a lányunk megtanulja felismerni a különbséget az „akarom” és a „szükségem van rá” között.
4. És leginkább azért limitáltuk az ajándékok számát, mert olyan dolgokra szeretnénk költeni a pénzünket, amik tényleg számítanak. Inkább ajándékozunk élményeket, mert az fontosabb, mint a tárgyak.
