Mentőállomás, Gyerekklinika, Koraszülött Intenzív Osztály: ezek az állomásai annak a küzdelemnek, amit nap mint nap végeznek a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat munkatársai. Technikailag és szakmailag felkészült mentők és ápolók dolgoznak itt a koraszülöttek mentésén. Riasztásra útnak indul a vészjelző mentőautó, gyakran száguld, hiszen minden pillanat számít az életért folytatott küzdelemben.
Négyen alkotják a mentőcsapatot. Profik a végtelenségig: bármilyen közlekedési körülmények között biztonságosan szállítják a babát megfelelő testhőmérsékletre melegítve. Az inkubátor bélése is védi a kicsi testet, csökkenti a rázkódásból eredő veszélyt.
A mentőautó voltaképp egy sürgősségi beavatkozásra is alkalmas, guruló intenzív osztály. Úgy tervezték, hogy szinte kizárt, hogy műszaki meghibásodás adódjon, az összes műszerből van tartalék. Egy pici gyermek számára nagyon kis mennyiségű gyógyszert lehet csak adagolni, de speciális infúzióval ez is megoldható.
„Egyedül nem megy egyikünk sem semmire, természetes hogy a célért közösen dolgozunk.”
Gábor és Zoli az autó első terében utaznak, Zoli rohamkocsi-gyakorlattal rendelkező gépkocsivezető, Gábor pedig ápoló, aki már hat éve van úton babákért. Zoli az Országos Mentőszolgálatnál is vezet autót, de egy koraszülöttet szállító kocsin nagyobb a trauma és a sérülés veszélye, így még jobban odafigyel minden gázadásra és fékezésre.
Riasztáskor az autó azonnal kiáll. Először a klinikához mennek, ahol felveszik az orvost és az ápolót. Ha hirtelen megindult, váratlan otthonszülést jelentenek a mentőknek, akkor a koraszülött-autóval egyszerre egy másik mentőautó is megy, ez már kiemelt egység, két teljes csapatot és akár két orvost is jelent.
Kétszáz kilót meghaladó inkubátort mozgatnak, amikor az kinyitható hordággyá alakul.
Dél-Magyarország három megyéje, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád az ellátási területe ennek az egységnek, és még egy kicsi Szolnok megyéből. Így hozzávetőleg száz kilométeres körzeten belül mozognak. Odafelé nagyon gyorsan mennek, visszafelé pedig csak stabilizált állapotú babával indulnak el, a számára legmegfelelőbb sebességgel.
Nagy beavatkozást igénylő helyszín ritkán adódik, de amikor a helyzet kívánja, a segédápoló is rendelkezésre áll. Otthonszülésnél például az ő feladata a gyógyszer adagolása valamint ő biztosítja a légutat az intubáláshoz, újraélesztéhez. A kocsi belsejében és az orvosi táskában lévő összes gyógyszert és műszert ismernie kell mindenkinek.
Szerencsére haláleset, sikertelen mentés csak elvétve akadt munkájuk során. Nemrégiben egy három és fél hónapos csecsemőhöz kapott riasztást a csapat, sajnos már nem tudtak segíteni rajta. „Az embert megérinti, lelombozza egy ilyen esemény, de sajnos ez is hozzátartozik ehhez a munkához. Nem csak sikeres dolgok vannak, rosszak is történhetnek, de ezt vállaltuk” – mondja Gábor.
„Igazán a szülők gyászreakciója vág földhöz minket. És persze, akinek van gyereke, azt még inkább. A legutóbbi eset után Zoli még egy fél napig csak vánszorgott, és nézett ki a fejéből tanácstalanul. Nehezen tudta feldolgozni” – folytatja.
Zoliék figyelme a megfeszített percekben is csak a célra összpontosul, a babáért küzdenek, és ebből semmi nem zökkenti ki őket. „Nem lehet ezt a munkát úgy végezni, hogy nincs az emberben rátermettség. Az újraélesztési példánál maradva, addig a pillanatig, amíg a mentőegység vezetője ki nem mondja azt, hogy ezt a gyereket elvesztettük, addig mindenki csak azzal foglalkozik, hogy megmentsük. Segít ezt az egészet gördülékenyen venni, ha mindenkinek tiszta a lelkiismerete, mert megteszünk mindent, ami tőlünk telik” – foglalja össze Gábor.
A négyfős csapatnak talán az ápoló a szíve-lelke. Vérprofi, a szakmai hátteret az orvos és ő adja.
Prónai Julianna nővér huszonöt éves tapasztalattal rendelkezik. Ő kap visszajelzéseket a szülőktől is, mert a Gyermekklinikán várja a riasztást, és ha van ideje, akkor bemegy az osztályra érdeklődni azoknak a babáknak az állapotáról, akiknek ő biztosította az útját. A szülők általában természetesnek tartják, hogy a mentők szállítják a gyermeküket, de valójában az ő szerepük ennél sokkal több. Ők azok, akik biztosítják, hogy az idő előtt világra jött gyermeknek kedvező életkilátásai legyenek a jövőben. „Természetesen sok mindentől függ a gyerek egészsége, de az első mozzanatokban mégis miénk a döntő szerep” – mondja Julianna, akinek telefonjára érkeznek a bejelentések. A mentések egyharmada akut vagyis sürgős mentés, a nagyobb része pedig őrzött szállítás intézményből intézménybe. Előfordul, hogy valamilyen sebészeti beavatkozást igénylő problémával vagy szívbetegséggel jön a világra a gyerek, ezért kell speciális helyre szállítani.
Juli azt mondja, az otthonszülések azért elég „mumusosak” mert nagy átlagban nem a rendezett otthonokban jönnek világra a babák, hanem a döngölt padlós, szegényebb házaknál, olyan helyen, ahol a kismacska sétál a gyerek körül. Akad anya, aki titkolja hogy gyermeket vár, akár azért, mert fél a környezete tudomására hozni, vagy mert nem is veszi észre a terhességet. Istállóban született gyerekhez is riasztották már őket, és sajnos az ilyen körülmények közt világra jött babák nagy része nem egészséges… A leggyorsabban is húsz perc kell, amíg ide megérkezik Juli csapata, és abban a húsz percben a baba gyakran nem jut elég oxigénhez.
Érdekes összefüggéseket lát Julcsi a babák külseje és állapota között. Ilyen például az – meséli –, hogy a koraszülött szívbeteg gyerekek általában nagyon szépek, és hosszú szempillájuk van. Rengeteg gyermeket látott már rutinos szeme. Előfordul, hogy a monitor még a normális tartományban lévő paramétereket mutatja, de Julcsi már látja, hogy a baba kezd „összeesni”. „Árulkodó jelek lehetnek a baba mozdulatai, a bőre színének változása, a tekintete, ahogy rám néz. Megannyi apró jelzést észreveszek” – meséli.
„Ez a pici mindenféleképpen rám van utalva”
„Azt vallom, hogy ez a pici mindenféleképpen rám van utalva. Ha megszületik egy gyerek, és magára hagyják, akkor meghal. Egy felnőttel szemben az újszülött nem tud szólni, hogy rosszul van, mégis sokkal könnyebben segítek neki, mert az van bennem, hogy ő akkor is rám lenne utalva, ha egészséges lenne.”
Julcsi szerint nagyon hamar meg lehet szeretni a kicsiny koraszülötteket. Tizennyolc évvel ezelőtt egy egészen kivételes esettel találkozott. Az újraélesztést hivatalosan húsz percig kell megkísérelni, ennek ellenére dupla annyi időn túl, negyven perc után tért vissza az élet egy váratlan pillanatban a kislányba, akinek nevére a nővér a mai napig emlékszik.
„Mindig egy napot túlélni és annak örülni; a babák intenzív osztályára ez nagyon igaz.”
Légzésben támogatott 990 grammos baba inkubátora mellett beszélgetünk Süli Mónikával a PIC-ben, vagyis a szegedi Gyermekklinika épületében működő Koraszülött Intenzív Osztályon. Zákány olyan önálló, hogy nem kell nála intenzív beavatkozásokat alkalmazni, de egyedül hagyni nem szabad. Az optimális nyilván az lenne, ha tovább benn maradt volna az anyukája pocakjában, de ebben a helyzetben ez a legjobb, ami történhet vele. Neki még odabent lenne dolga, nem elég erős az immunrendszere, nem tud védekezni a kórokozók ellen. Vigyázni kell, nehogy elkapjon egy fertőzést.
„Csak azok értik meg, hogy milyen ez, akik benne vannak. Azok viszont félszavakból is megértik egymást.”
„Akármilyen jelzőt mondanék, nem tudja visszaadni azt az érzelmi hullámvasutat, amin keresztül mennek az anyák, akik koraszülött babát hoznak világra. Azt mondják, szegény baba milyen pici, miközben nem csak erről szól ez, hanem ezer más dologról” – meséli Mónika.
A Női Klinikán született babákat is a mentők viszik át az intenzív osztályra. A két épület közötti szállítás is nagyon fontos szakasz. Éppen azért alakult meg az alapítvány huszonöt éve: régen egy zötyögős babakocsiban, esernyővel a kezükben, oxigénpalackot cipelve kellett áthozni a szívműtött gyerekeket az udvaron.