Egyenesen a repülőtérről jön az interjúra. Görögországban utazgatott fiaival, előtte Marokkóban töltött két hetet, ahol új munkájához gyűjtött anyagot és inspirációt. Imád úton lenni, és nagyon szeret hazatérni is. Az otthon számára már közel tíz éve a Balaton-felvidéket jelenti, ahol olyan csönd van, hogy télen még a hópelyhek hangját is hallani.
Boldizsár Ildikó néprajzkutatóként kezdett el foglalkozni a mesékkel, majd mesemondó, meseterapeuta lett belőle, 49 könyve jelent meg eddig, köztük mesegyűjtemények, meseterápiás szakkönyvek és saját mesekönyvek. Rendszeresen tart meseterápiás képzéseket, és egy éve már egyetemen is oktat. Nem túlzás azt állítani, életét teljesen átszövik a mesék.
„Én csak közvetítő vagyok”
Az általa kidolgozott Metamorphoses Meseterápiás Módszer alaptétele, hogy minden élethelyzetnek megvan a mesebeli megfelelője, és a meséken keresztül, a mesék segítségével válaszokat lehet találni az életben felmerülő problémákra.
„Nagyon sok ember kért már segítséget – nem tőlem, és ezt hangsúlyozom, hanem – a meséktől. Én csak közvetítő vagyok.” Ildikó azt mondja, korábban a negyvenes éveik végén járó nők voltak többségben a kliensei között, most inkább a fiatal felnőttek, akik keresik az útjukat, az életük értelmét. Közvetített már koraszülött babának, kisgyereknek, kamasznak, érett nőnek, érett férfinak és élete utolsó szakaszában lévő idős embernek. Ildikó az egyéni, klinikai meseterápiák mellett sok alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozást is vezet. Tartott már csoportterápiát érettségi előtt álló diákoknak, elítélteknek börtönben, és éveken keresztül dolgozott állami gondozott gyerekekkel is.
Fotó: Kállai Márton
A terápia kulcsa egyetlen mese, amit Ildikó választ ki, és amivel akár fél évig is dolgoznak. „Soha nem a problémához keresek mesét. Nincs olyan, hogy ez a bulimia meséje, az a depresszió meséje, amaz meg a vesemedence-gyulladásé. Nem a megcsalt nő szerepére keresünk mesét, hanem arra, ahogy az az ember éppen abban a helyzetben érzi magát. Nagyon sokféleképpen lehetünk megcsalt nők, depressziósak vagy vesebetegek. Mindig arra a pici eltérésre, arra a kicsi jellegzetességre próbáljuk megkeresni az odaillő történetet, ami megkülönböztet valakit minden más hasonló sorsú egyéntől.”
Nem csak a felnőttek, sok gyerek is eltávolodott a meséktől
Ahhoz, hogy a mesék meg tudjanak szólítani bennünket, meg kell értenünk a bennük rejlő kódokat. A felnőttek többsége azonban már elfelejtette ezt. Ezért is született meg a meseterápia, hogy segítsen a mesék értésében. „Ahogy megkapjuk a kulcsokat a meséhez, olyan elképesztő erő szabadul fel egy történettel való belső találkozásból, hogy az valóban gyógyító lesz. Én mindig azt mondom, hogy akkor leszek igazán boldog, ha nem lesz többé szükség a meseterápiára. Ahogy azonban elnézem a világ és az emberek mentális romlását, ez nem most fog bekövetkezni.”
Nem csak a felnőttek távolodtak el a meséktől, sok gyereknek is hiányzik a mese a hétköznapjaiból. „Pedig a hallott történetek megtanítanak a belső tájainkon tájékozódni és egy belső, önismereti útra lépni. Ha nem tudom a mesét arra használni, hogy magamról és a világról, valamint a világhoz való viszonyomról értékes információkhoz jussak a segítségükkel, akkor elveszítek egy nagy lehetőséget.
Nekem azért fáj, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem kapnak meséket, mert ők így egy nagyon egyszerűen hozzáférhető lehetőségből vannak kizárva. A mese mindenkié, kortól, nemtől, országhatároktól függetlenül.
Persze az információkhoz hozzá lehet jutni az interneten keresztül is, de mennyivel jobb és maradandóbb, ha történetek által gazdagítjuk tudásunkat. És mi lesz, ha ez a technikai világ bedől, ha nem lesz internet, ha nem lehet beütni a Google-ba a kérdéseinket? „Akkor az ember semmi máshoz nem tud majd fordulni, mint a történetekhez. Azokból tudhatja meg, hogy kell tüzet gyújtani, mit kell csinálni, ha jön a farkas, és legfőképpen azt, hogyan kell embernek maradni embertelen helyzetekben is. Ameddig maradnak mesélők, akik fejből tudják ezeket a történeteket, addig nincs baj. A mesemondó az emlékek őre, az ő feladata megőrizni a mentális kincseket. ”
Fotó: Kállai Márton
Nem kell egy anyukának fejből mesélnie!
Nem lehet mindenki mesemondó, hiába is szeretne az lenni. Nekem például állandó lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy nem fejből mesélek a kisfiamnak. Ildikó szerint azonban ez egy félreértés az anyukák körében, amivel rendszeresen találkozik.
Én mindig azt mondom, nem kell egy anyukának fejből mesélnie, csak akkor tegyen így, ha kedve, ereje és ideje van rá.
A terápiában kötelező, mert legtöbbször a mesehallgatás alatti reakcióból ismerjük meg az adott kliens vagy csoporttag lelki állapotát. Egy anyuka azonban épp eléggé kikészül estére, nemhogy még fejből meséljen. Én sem meséltem otthon fejből, de voltak kitüntetett fejből mesélős pillanatok, ha betegek voltak a gyerekek, vagy nagyon komoly üzenetet akartam átadni. A gyerek mindenhogy nagyon szeret mesét hallgatni.”
A népmesék eredendően felnőtteknek szóltak, a felnőttek problémáival vannak tele, amire jó egy gyereket felkészíteni. A gyerekek könnyen tudnak kapcsolódni a népmesékhez, amelyek 4-5 éves kortól érnek el hozzájuk igazán, amikor már tudnak belső képeket alkotni, és van már saját tapasztalatuk magukról, és valamennyire értik az emberi viszonyokat is. Sok szülő fél a mesékben olykor felbukkanó horrorisztikus elemektől. Ildikó szerint a gyerekek ezeket jól tudják kezelni. „Ha még nem láttak legyilkolt embert, akit kádban lesózva őriz a boszorkány, akkor olyan képet készítenek erről a jelenetről, amelyet el bírnak viselni, vagy csak egy kicsivel félelmetesebbet. De ha már láttak valami hasonló jelenetet filmen vagy rajzfilmen, akkor az a kép már nem a fikció szintjén készül el a fejükben, s ebben az esetben védtelenekké válnak, és megijednek a hallott szövegtől is.”
A terápiában csak népmesékkel dolgozik, de követi és nagyon jónak tartja a mai magyar kortárs gyerekirodalmat. „Ezek célzottan gyerekek problémáiról szólnak, és ezeket végképp nem lehet fejből mesélni, mert ezek már egy író alkotásai, jól átgondolt, kitűnően megformált irodalmi szövegek.” Ildikó szerint ha szülőként célzott problémára keresünk mesét, bátran forduljunk a kortárs gyerekirodalomhoz, melyben olyan konkrét problémákra találhatunk meséket, mint például a testvérféltékenység, a bepisilés, az iskola, a válás vagy a betegség. A népmesék pedig segíthetnek az én-erősítésben, a bátorításban, és fejleszthetik a belső kép kialakításának képességét.
Mindenkinek van egy meséje
Még a meseterapeutának is, még akkor is, ha épp úgy érzi, neki most nincs. „Mikor 34 éve elkezdtem a mesékkel foglalkozni, nagyon kevés felnőtt volt, aki népmeséket olvasott. Most meg sok van, mondhatni, újra divatba jöttek a népmesék. Az a misszió, amit több mint három évtizede elkezdtem, nevezetesen hogy visszaadjam a felnőtteknek a meséket, talán nem volt sikertelen.”
Nemrégiben úgy érezte, teljesítette legfontosabb életfeladatait, és ezután már nincs más dolga, csak boldogan élni, míg meg nem hal.
És akkor feküdtem a marokkói sivatagban, és egy mese úgy szíven talált, hogy azt hittem, ott vérzek el. Éreztem már hónapok óta, hogy nagyon fáradt vagyok, és akkor a történet, »A felébresztett halott« című marokkói mese felhívta a figyelmemet arra, hogy nem fáradt vagyok, hanem meghalt bennem valaki, akivel egy ideje nem foglalkoztam eleget. Az a nő, aki tudja élvezni az életet, aki erősen kapcsolódik az élet érzéki oldalához. Ott, a sivatagban a mese hatására ez a nő megszólalt bennem, és helyet kért magának újra az életemben.
A mesék segítenek a gyerekeknek a világ és önmaguk megismerésében, és segítenek a felnőtteknek is, hogy megoldást találjanak az eléjük kerülő problémákra, hogy választ találjanak a kérdéseikre. Nemcsak azt tudhatjuk meg, hogyan győzhetjük le a sárkányt, és hogyan lehet felmászni az égig érő fára, de ha jól olvassuk őket, sokkal több is kiderül. Mert a mesékben hatalmas tudás rejtőzik, és az egész élet bennük van.
