Szülés utáni percek: „A szülők igénye az aranyórára nem egy alternatív hóbort”

Egyre gyakrabban halljuk, mennyire fontos az „aranyóra”. Mi történik ebben a születés utáni egy-két órában?

A szülés során az anya és a baba szervezetében is megemelkedik a katekolamin nevű stresszhormon szintje. Ennek evolúciós szempontból van jelentősége: mindketten éber állapotba kerülnek. A baba érzékszervei érzékenyebbek ebben a periódusban, mondhatjuk úgy is, hogy „be van kapcsolva” a tapintását, szaglását, látását, ízérzékelését illetően. A születés után kis pihenőt követően végigpásztázza az őt körülvevő világot, és elemi mozgásai segítségével felfedezőútra indul az anya testén. Megismerkedik az anya bőrének tapintásával, ízével, szagával. Az anya melléből olyan szaginformációk érkeznek, amit azonosítani tud a saját magzatmázas bőrén található szaggal, és a kettő összekötésével egyre közelebb tud kúszni az anya melléhez, majd rátapad a mellbimbóra. Bekapja az öklét, masszírozza az anya mellét, ezzel is segítve a tejelválasztást és támogatva az anya és a baba között ezt a fontos, evolúciósan, élettanilag kódolt időszakot: az anya gondozói magatartását és a saját kötődését az anyához. Ezek mind olyan stresszkezelő mechanizmusok, amelyek csökkentik a magas katekolaminszintet, és beindítják az örömöt okozó hormonok szintjének emelkedését. Például az oxitocinét, de nagy szerepet kapnak ebben az időszakban olyan hormonok is, amelyek a fájdalomcsillapításért felelősek. Az egész folyamat biológiai alapokon nyugszik, de pszichológiai vonatkozása is van; segít átélni az anyaság érzését.

Mindehhez szükség van arra, hogy az anya és a baba folyamatos bőr-bőr testkontaktusban legyenek?

Igen, szükséges, hogy háborítatlanul együtt tudjanak lenni, ne kerüljön egyáltalán sor szeparációra. Ha ez mégis megtörténik, akkor az újszülöttnek ez az emelkedett katekolaminszintje tartósan fennmarad egészen addig, amíg el nem fárad, és nagyon mély alvásba nem zuhan. Nem tud lezajlani ez az élettanilag nagyon fontos folyamat.

Miért élik meg az anyák olyan fájdalmasan a szeparációt?

Egyre több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kötődés már a várandósság alatt megkezdődik. A szeparáció kiragad egy olyan időszakot, ami éppen arra volna érzékeny, hogy a létezés állandóságát biztosítsa az anyában és nagy valószínűséggel a babában is – bár erre még nincsenek bizonyítékaink. Mi ezt a pszichológiába úgy hívjuk, hogy fragmentálódás. Valami széttöredezik, megszakad, és a baba nem tud visszakapcsolódni önmagához. A traumatikus szülésélmény és a szeparáció eltávolítja az anyát a saját érzéseitől, elveszíti a kapcsolatot a testével és a babájával. Szétnyirbálódnak azok a mély összefonódások, amik a várandósság alatt optimálisan működtek. Ez az időszak azt is meghatározza, hogy az agynak milyen régiói aktiválódnak, amikor az anya ránéz a csecsemőjére. Egy nyugodt, oxitocinnal átitatott állapotban az agy a szeretem, gyönyörű, az enyém, ez a világ legszebb babája típusú érzéseket kelti. Ott van egy kis vörös magzatmázas lény, és az anya  mégis azt látja, hogy ez a világ legtökéletesebb teremtménye. Ha a traumatikus szülést még szeparáció is nehezíti, akkor érzések kapcsolhatnak be, mint a félelem, az undor, az idegenség. Pszichológusként én azokkal az anyákkal találkozom, akiknek nehézségük van. Azt tapasztalom, hogy irgalmatlan fájdalmat és bűntudatot okoz, ha egy anya nem érzi, hogy szereti a gyerekét, miközben mindenki arról beszél, hogy ez jön egyik pillanatról a másikra. Van egy nagy elvárás a társadalom részéről, miközben az eufóriáért, „szerelembe esésért” felelős agyi régiók nem, vagy éppen ellentétesen kapcsolnak be közvetlenül a szülést követően. Ha egy anyának tanulásból és tudatosságból kell megoldania azt, ami optimális esetben az evolúció ajándéka, az óriási teher és vívódás.

Mit lehet ilyenkor tenni?

A fitneszedző elmeséli, hogy segített szülés utáni depresszióján a testmozgás

Együtt lenni bőr-bőr kontaktusban minél többet, kikapcsolni a vizuális rendszert, nem gondolkodni, csak érezni, és egyre inkább visszatalálni ezekhez a mélyebb régiókhoz. Az anya mellkasán rengeteg oxitocinreceptor van, ezeket lehet aktiválni azzal, ha a babát minél többször mellkasra helyezzük. Ekkor olyan hormonális változások indulnak el, amik segítik a visszatalálást. Ha az anya különösen fájdalmasan éli meg a szeparációt, az utalhat arra, hogy van egy mélyebb rétege is a traumának: személyes történet, saját születése körülményei. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy akár transzgenerációs, vagyis korábbi generációkra visszamenő veszteségek is előjöhetnek, amik fokozzák a jelen traumáját. Nagyon fontos, hogy az anya tudja, mindez nem az ő hibája. Sokszor hiába a támogató család, mégis csak szakemberre van szükség ahhoz, hogy az elveszett szálakat újra fel lehessen venni.

Lehet azt mondani, hogy a szeparáció megágyaz későbbi kötődési problémáknak?

Azt látjuk, hogy rengeteg a zavar a kötődésben, de ezért nem kizárólag a szülés körüli események okolhatók. Az viszont biztos, hogy egy szeparációmentes érkezés nagyon pozitívan tudja támogatni az anyához való biztonságos kötődést, mert nincs, ami a kezdeti időszakban megterhelné a kapcsolatukat. A várandósság, a szülés, de az egész perinatális időszak egy nyitott ablak, ahol lehetőség van a változásra, változtatásra. Ha ebben az időszakban egy nehéz sorsú nőnek mondjuk van egy nagyon jó megtartó párkapcsolata, amiben ő maga megéli a jó kötődést, azt, hogy valakire rá tudja bízni magát, akkor az egy nagyon jó alapját adja a változásnak, és a gyerekének nagy eséllyel már valami mást tud adni.

Az aranyóra alatt fontos biológiai folyamatok mennek végbe (Fotó: Thinkstock)

Hallani olyat is, hogy a frissen szült anyák még örülnek is a szeparációnak, mondván, tudnak pihenni. Ha valaki ilyet mond, abból sejthető, hogy valami probléma van a kötődéssel?

Az, hogy egy nő anyává válik, nagyon sok rétegét mozgatja meg a személyiségének. Sokfélék vagyunk, nem mindenki ugyanazt az utat járja be. Valakinek az is egy nagy út, hogy nem adja örökbe a gyerekét, és elvállalja, hogy az anyukája legyen. Vagy a testét nem tudja felkínálni szoptatás céljából, de szívesen megeteti cumisüvegből. Lélektani szempontból fontos értékelni az utakat és látni, hogy sokszor gyorsan ítélkezünk egy-egy helyzet láttán, pedig nem tudjuk, hogy mi van a háttérben, honnan hová jutott el az illető. Hogy kinek mit jelent a jó közelség, az egy nagyon tág fogalom. Van, akinek nem a szoros testi kontaktus. Nyilván azt szeretnénk, ha minden anya biztonságosan kötődne már gyerekként, és a saját gyerekének is olyan bázisául tudna szolgálni, hogy az ő utódja is biztonságosan kötődjön, de lássuk be, ez egy illúzió. Mindegyik kötődési mintázat egyfajta megküzdési stratégia azzal az anyával és azzal a környezettel, amibe beleszületett egy gyerek.

Az anyák visszajelzései arról tanúskodnak, hogy egészségügyi indok nélkül is szeparálják a babákat, és nem valósul meg az aranyóra. Mit gondol, mi kell ahhoz, hogy egységként kezeljék anyát és újszülöttjét? Látni olyan felvételeket, hogy a koraszülött babát is az anya mellkasán látják el.

Ez szerintem szemléleti kérdés. Fel kell ismerni a kórházi szakszemélyzetnek és a döntéshozóknak, hogy a szülők igénye az aranyórára nem egy alternatív hóbort, hanem tudományosan megalapozott természetes igény, amit ki kell elégíteni. Szerencsére egyre többen látják ezt. Szükséges a tudatosság az anya, a szülők részéről is. Minél több információ jut el a szakszemélyzethez, és minél több az anyákhoz, annál inkább összeérhetnek ezek a törekvések.