Baba

Egy napon született a nagypapa, az apa és az unoka is

Egy a negyvennyolcmillióhoz volt az esély arra, hogy a kis Cristopher ugyanazon a napon szülessen, mint édesapja és nagyapja. Összejött.

A Liverpool mellett élő Filip Pavlosk büszke édesapa, miután október 6-án megszületett első gyermeke, Christopher. Ez önmagában is elég ahhoz, hogy az ember különlegesnek érezze a dátumot, viszont az ő esetükben ez kicsit más.

A kisfiú ugyanis ugyanazon a napon született, mint édesapja. Ez valami családi hagyomány lehet, ugyanis Filip szintén ugyanazon a napon született, mint az édesapja. Annak, hogy egy családban három generáció is ugyanazon a napon szülessen, egy a 48 millióhoz az esélye.

Az édesapa, Filip 1984. október 6-án, szombaton született, míg édesapja, Kiro 1956. október 6-án, szombaton. De hogy legyen még egy csavar a történetben, illetve hogy a dátumok szerelmesei igazán jóízűt csettinthessenek: az újszülött édesanyja elmondta, hogy testvére, Tania 1983. október 6-án született, ami ugyan nem szombat, hanem csütörtök volt.

Amikor Filip elmesélte a kórházban, hogy mindhárman ugyanazon a napon születtek, a nővérek nem akartak hinni a fülüknek.

LiverpoolEcho

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése