nlc.hu
Baba
Eltűnt a génmódosított ikrekkel kísérletező kínai kutató

Eltűnt a génmódosított ikrekkel kísérletező kínai kutató

Az összeesküvéselmélet-gyártók szerint a kínai kormány áll az eltűnés mögött.

Néhány héttel ezelőtt egy kínai kutató, bizonyos Ho Csiankuj arról számolt be az interneten, hogy a felügyelete alatt megszülettek a világ első génmódosított ikrei. A kutató azt állította, úgy módosították a babák génállományát, hogy azok ellenálljanak a HIV-fertőzésnek. A bejelentés nagyon komoly vitákat generált szakmai körökben. Többen ugyanakkor kétségbe vonták, hogy Ho Csiankuj valóban elvégezte a kísérletet, hiszen tudományos publikáció sem született róla.

Az ügy most újabb furcsa fordulatot vett: a kutatónak egész egyszerűen nyoma veszett – írja a Popular Mechanics. Ho Csiankuj legutóbb a második nemzetközi génszerkesztési találkozón szerepelt nyilvánosan, ahol közönség előtt védte meg kutatását.

Azóta senki sem látta a kutatót. Különböző források nyomán felröppent a hír, hogy a kínai kormány állhat Ho Csiankuj eltűnése mögött. Ennek az lehet az alapja, hogy a kormány nyíltan elítélte a kutatók a bejelentés után. Azt, hogy a férfi eltűnéséhez bármi köze lenne a kormánynak, a Shenzeni Egyetem, a férfi korábbi munkahelye közleményben cáfolta.

Anthony Kwan/Bloomberg via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top