nlc.hu
Baba
Először született gyermeke olyan nőnek, akibe halott donor méhét ültették át

Először született gyermeke olyan nőnek, akibe halott donor méhét ültették át

Óriási áttörés ez az orvostudományban.

A világon elsőként született gyermeke olyan nőnek, akibe egy halott donor méhét ültették át az orvosok – ismertette a brazíliai esetet a The Lancet című orvosi folyóirat. A kislány 35 hetesen és 3 naposan jött világra császármetszéssel. Születési súlya 2550 gramm volt.

A 2016 szeptemberében végzett méhtranszplantációt Dani Ejzenberg, a Sao Pauló-i Egyetem kórházának orvosa vezette. Az édesanya, aki a transzplantáció idején 32 éves volt, Mayer–Rokitansky–Küster–Hauser-szindrómával született, ami azt jelenti, hogy nem alakult ki a méhe. A 45 éves donor halálát agyi érkatasztrófa okozta.

Öt hónappal a transzplantációt követően a méh nem mutatta kilökődés jeleit, az ultrahangfelvételek rendben voltak, és a páciensnek rendszeresen volt havi vérzése. Hét hónappal a transzplantáció után beültették a nő korábban megtermékenyített és lefagyasztott petesejtjeit, majd tíz nappal később megerősítették, hogy a páciens gyermeket vár. Hét hónaposan és 20 naposan – amikor az orvosok benyújtották az esettanulmányt a folyóiratnak –, a kislány már 7,2 kilogrammos volt, és édesanyja továbbra is anyatejjel etette.

Ejzenberg szerint a gyermek születése azt bizonyítja, hogy a halottdonoros méhátültetés hatékony módszer, amely jelentősen növelheti a potenciális donorok számát azon nők számára, akik a méh rendellenessége vagy hiánya miatt terméketlenek. A méhtranszplantációra vonatkozó jelenlegi gyakorlat szerint élő családtag ajánlhatja fel önszántából a szervet átültetésre. Ejzenberg szerint a következő lépés az élő- és halottdonoros átültetés részletes összevetése lesz, valamint a transzplantációs eljárás egészének további tökéletesítése.

A kutatók szerint eddig 11 gyermeke született olyan nőknek, akikbe élő donortól származó méhet ültettek át. Az első baba 2013-ban jött világra Svédországban. A világon eddig tíz ismert esetben végeztek halottdonoros méhátültetést – az Egyesült Államokban, Csehországban és Törökországban –, ám egyik esetben sem született gyermek.

Szakértői becslések szerint a termékeny korban lévő párok nagyjából 10-15 százalékát sújtja meddőség világszerte. Az érintett párok körében nagyjából minden 500 nőből egy méhproblémákkal küzd. A méhtranszplantáció módszerének kidolgozása előtt az ilyen párok egyetlen esélye az örökbefogadás vagy a béranyaság volt.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top