Baba

A tudomány is igazolta, hogy a gyerekvállalás durva kialvatlanságot okoz

A fiatal párok akár 6 évig is kevesebbet alszanak, mint a gyerek születése előtt. Az anyákat különösen megterheli az alvásmegvonás.

Az első baba születésétől kezdve akár hat évig is kevesebbet alszanak a fiatal szülők, mint a várandósság előtt – írja az MTI híre alapján az Index.

A Warwicki Egyetem, a Nyugat-virginiai Egyetem és a Német Gazdaságkutató Intézet tudósai 4659 olyan szülő – 2541 anya és 2118 apa – részvételével végeztek felmérést, akiknek 2008 és 2015 között született gyerekük. Mint a Sleep című szaklapban megjelent tanulmányukban írják, az első baba születésétől számított első három hónapban az anyák átlagosan egy órával, az apák pedig 15 perccel aludtak kevesebbet, mint a várandósság előtt.

Fotó: Unsplash

„A nők a férfiaknál több alváshiánnyal néztek szembe a gyerek születése után, ami azt tükrözi, hogy az anyák továbbra is gyakrabban töltik be az elsődleges gondviselő szerepét” – mondta Sakari Lemola, a Warwicki Egyetem pszichológiai karának kutatója.

Amikor a gyerekek 4-6 évesek voltak, az anyák alvásideje még mindig 20 perccel rövidebb volt, mint a gyermektelen években, miközben az apáké továbbra is 15 perccel volt kevesebb.

Az első gyereküket gondozó szülők alvására nagyobb hatással volt a gyereknevelés, mint a tapasztaltabb szülőkére. A szoptató anyákra valamivel erősebben hatott az új helyzet, mint a babájukat üvegből táplálókra. Az eredmények azt mutatták, hogy sem a háztartás magasabb jövedelme, sem a pszichoszociális tényezők – többek között az, hogy két vagy egy szülő neveli-e a gyereket – nem játszottak szerepet az alvás minőségének változásában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top