nlc.hu
Baba
Miért ébrednek fel korán reggel a gyerekek?

Miért ébrednek fel korán reggel a gyerekek?

Ha gyereked van, ismerős a helyzet, hogy hajnali ötkor már a fejeden ugrál hétvégén is.

Este alig lehet lerakni aludni, hajnalban pedig már ötkor azt hiszi, hogy reggel van, és ezt ismétli egészen kamaszkoráig. Gyerekkel együtt élni kimerítő, tizenévnyi alvásmegvonást jelent a koránkelések miatt. De megnyugtatunk mindenkit: nem azért ébred fel korán a gyerek, hogy bosszantsa a szüleit.

Maile Moore a Boston Children’s Hospital alváscentrumban ápolónő, szerinte elsősorban öröklött dolog a korán kelés, de több tényezőből is áll.

Időről időre megváltozik a gyerek alvásigénye

Egyik napról a másikra szembesülhetünk vele, hogy a gyerek már nem igényli a délutáni alvást, és ezzel máris felborul az egész család napirendje. Ha extra korán ébred fel reggel, az egy jel, hogy valószínűleg változtatni kell az alvásrendjén. Moore szerint akkor várható ilyen változás először, amikor eléri a gyerek a totyogókort, majd amikor óvodás lesz.

Amikor már óvodás lesz a gyerek, az is lehet, hogy elég neki 11 óra alvás egy nap, így ha nap közben alszik másfél órát, akkor éjjel annyival kevesebbet tud majd aludni. Tehát ha este 7-kor már lefektetjük, akkor jogos, hogy hajnali 5-kor felébred.

Már az olyan kis szundítás is belezavarhat az éjszakai alvásba, ha délután 15 percre elbólint a gyerek az autóban, úgyhogy a szakember szerint mindig tartsuk szem előtt azt az egyszerű szabályt, hogy minél többet alszik a gyerek nappal, annál kevesebbet fog aludni éjszaka.

bed gyerek reggel

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

A környezeti tényezőket sem szabad elfelejtenünk: a gyerekek sokkal érzékenyebben reagálnak a fényre és a hangokra, mint a felnőttek, ezért aztán ha hajnalodik, és kivilágosodik a szoba, akkor máris felébrednek. Ugyanígy, ha kora reggel mozgást hallanak, ösztönösen felkelnek, mert az azt jelenti nekik, hogy elindult a nap.

A fentiek alapján, ha szeretnénk, hogy tovább aludjon a gyerek reggel, akkor Moore a következő tippeket adja:

1. Kezdj a szobával

Tegyél az ablakra sötétítőt, ami távol tartja a hajnalhasadást. A redőny a legjobb, mert az egy kicsit tompítja az utcáról beszűrődő zajokat is.

2. Gondold át a napi rutint

Moore szerint sokszor abban hibázunk, hogy hagyjuk nappal sokáig aludni a gyerekeket. Azt javasolja, hogy 15:30-nál tovább ne aludjon a gyerek délután, ha este nyolckor le akarjuk fektetni, és az alvás időtartama maradjon 45 perc és 1,5 óra között.

3. Tanítsd meg aludni

Gyakori probléma, hogy a gyerek anya vagy apa jelenlétében alszik el este, aztán hajnalban felriad, nem találja a szüleit, ezért rögtön felkel, és kimegy a szobából megkeresni őket. Ha megtanítjuk neki, hogyan nyugtassa meg magát, és sikerül rávezetni az egyedül elalvásra, már vettünk magunknak pár óra alvást reggelente.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top