Baba

A férfiak biológiai órája is ketyeg, gyorsabban, mint eddig hitték

Mindig csak a nőket találja meg azzal a környezetük, hogy ketyeg a biológiai órájuk, pedig a férfiaknál ugyanúgy létezik ez a jelenség.

Ha nő vagy, akkor nagyjából 25 éves korodtól kezdve még a sarki zöldséges is a ketyegő óráddal van elfoglalva, mert amint 30 leszel, biztos olyan hangos már, hogy mást sem látsz magad körül, csak kisbabákat. Tény, hogy létezik a biológiai óra, és ketyeg is természetesen, olyat viszont ritkán hallunk, hogy a férfiaknak is szólna belül a kis hang, hogy itt az ideje a gyerekvállalásnak.

A férfiak esetében az a sztereotípia általában, hogy egy huszonéves pasi még biztos nem áll készen az apaságra, és sokkal inkább érdekli a korsójában a sör, mint egy kisbaba. Most kiderült a Guttmacher Institute tanulmányából, hogy nem is tévedhetnénk nagyobbat.

A vizsgálatban részt vevő férfiaknál ugyanis azt találták, hogy a 18–29 éves férfiak 53 százaléka vállalna gyereket, ha a körülmények engednék, ami azért is izgalmas eredmény, mert ugyanezt a nők 52 százaléka mondta ugyanebben a korosztályban.

Tehát ha a biológiai óra ketyegéséről beszélünk, akkor lám, a férfiak egy százalékkal jobban teljesítenek a nőknél a babakérdésben. A 25 év feletti férfiaknál pedig még nagyobb a gyerekvállalási kedv: kétharmaduk mondta azt, hogy örülne egy babának.

férfi biológiai óra

Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Dominika Roseclay

A tanulmány egyik érdekessége még az, hogy a 18–29 éves korosztály a férfiaknál nem tudott túl sok mindent a fogantatásról és fogamzásgátlásról, ami eléggé elgondolkodtató, hiszen érettségizett, bizonyos esetekben főiskolát végzett emberekről van szó. Vagy a családi, vagy az iskolai helyzetet kellene sürgősen megreformálni a szexuális felvilágosítás terén.

Itt az ideje, hogy felülírjuk a sztereotípiákat, és ráébredjünk, hogy a késői gyerekvállalás nem a biológiai óra ketyegésétől függ, hanem leginkább gazdasági döntéssé vált. Mert hiába ketyeg együtt a huszonéves pár a babáért, ha nincs biztos anyagi hátterük, nincs lakásuk, és fogalmuk sincs, mit hoz a jövőjük.

Nem csoda, hogy sokan inkább azt választják a biológiai órájuk ellenére, hogy előbb megteremtik a biztonságot, karriert, és utána, a harmincas éveikben vállalnak csak gyereket, hogy ne a semmire érkezzen meg az a csöppség. A férfiakon még nagyobb is a társadalmi nyomás, ha a gyerekvállalás anyagi oldalát nézzük, hiszen amíg anya van gyesen, addig apának kell biztosítani a hátteret a családnak. Ketyeg az ő órájuk is, de a ketyegést elnyomja a felelősségérzet, igazán nem hibáztathatjuk őket érte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top