Egy fekvőgipsz mindig rosszkor jön, de vannak életszakaszok, amikor talán még a többinél is rosszabbkor. Ilyen az, amikor az édesanya az újszülött kisbabájával van otthon egyedül.
Rögtön szülés után gipsz
Gabinak még a kórházban kiment a bokája, de akkor még annyira a szülés utáni eufória hatása alatt állt, hogy nem is vette komolyan a hatalmas fájdalmat. Pár óra múlva, amikor szeretett volna elmenni zuhanyozni, és ránézett a bokájára, majdnem elájult.
„Otthon mindig mezítláb járok, utálom a papucsokat. A kórházban mégse tehettem ezt meg, különösen a fertőzésveszély miatt a zuhanyzóban, ezért csomagoltam magamnak egy flip-flop papucsot. Azért azt, mert az utolsó napokra már nagyon fel volt dagadva a lábam, és a rendes papucsomat nem tudtam felvenni.”
A folyosón volt egy kis lépcső, alacsonyabb, mint egy rendes, ennek a méretét nézte el, amikor úgy lépett, hogy a lábfeje maga alá fordult. Egy pillanatra nagyon fájt, de pár órás kismamaként ez volt a legkisebb baja, igazából oda se pillantott, csak arra gondolt, hogy milyen veszélyes ez a lépcső, és mennyire jó, hogy nem volt a kezében a kisbabája éppen.
Gond nélkül rá tudott állni a lábára, és bár érzékenyebb volt a másiknál, bement a szobájába, ahol lefeküdt pihenni, majd később még meg is szoptatta a kisbabáját.
Amikor este a csecsemős nővérek elvitték a babákat fürdetni, Gabi is szeretett volna lezuhanyozni, de már nem tudta felvenni a papucsát, és a bokája helyén egy lila bedagadt valamit talált.
Még ekkor sem ijedt meg, kért egy vizes törölközőt a nővérkétől, amivel beborogathatja, és reggelre jobb lesz. A nővér viszont nem találta elégségesnek ezt a fajta gyógymódot, úgyhogy áthívott egy sebészt, aki valószínűsítette a törést. Éjjel megröntgenezték, majd fel is került rá a fekvőgipsz.
„Az kórházban azt találták ki, hogy amíg a fekvőgipsz a lábamon van, addig bent kell maradnom.
Ez csak hét-tíz nap, de mivel én már szülés előtt egy héttel is bent feküdtem, úgy éreztem, azt már nem élném túl.
Nehéz olyan pózt felvenni, amiben kényelmes lehet a szoptatás (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)
Saját felelősségre végül hazamehettem, és a férjemnek is azt kellett hazudnia, hogy szabadságon lesz velem az elkövetkező napokban. Utál hazudni, de megtette értem.”
Az anyósa sajnos már nem élt, az anyukája viszont odament két napra – több szabadságot nem kapott a karácsony előtti hajtásban. Gabi maga mellé vette a kisbabáját, az éjjeliszekrényre készítette a pelenkázáshoz szükséges dolgokat, és egész nap szoptatott.
Úgy érzi, különben sem csinált volna mást, igaz, fekvőgipsszel nagyon nehéz olyan pózt felvenni, amiben kényelmes lehet a szoptatás, és aludni se lehet rendesen, de talán nem volt sokkal fárasztóbb így, mint gipsz nélkül.
A gátsebbel sokkal több kínja volt, mint a térdig begipszelt lábával, ezért legszívesebben állva szoptatott volna, de végül kitalált egy félig ülő, félig fekvő pózt, amiben kibírt harminc percet, amíg a kisbaba jóllakott. A sok kellemetlenség ellenére úgy érzi, sokkal jobb volt otthon lenni, mint a kórházban. Este pedig, amikor hazaért, a férje megfőzte a vacsorát, kiteregette a reggel berakott ruhát, és gyorsan kiporszívózott.
„Biztosan ugyanígy segített volna akkor is, ha nincs eltörve a lábam, de így meg aztán tökéletes kiszolgálásban volt részünk. Azt sajnáltam, hogy a fürdetésben nem tudtam részt venni, és mire a fekvőgipsz lekerült, annyira kialakult a rutinjuk, hogy rám ott már soha többet nem volt szükség. Persze később már ezt sem bántam, az lett a könyvolvasó időm.”
Örömtánc a járógipszben
Dórának nem volt ekkora szerencséje, ő ugyanis úgy elcsúszott a lift előtt, hogy a combcsontja sérült meg, ezért teljes hosszában begipszelték a lábát.
„Annyira fájt a lábam és a csípőm is, hogy a kocsinkba nem tudtam beülni, így mentőt kellett hívni.
A férjem nem tudott velem jönni, mert valakinek az akkor háromhetes kislányunkkal is otthon kellett maradni.
Annyira megviselt, hogy otthon kellett őket hagynom, hogy sírtam a mentőautóban. A férjemnek éjjel végül be kellett hozzám hoznia a babát, mert meg kellett etetni, amire hirtelen nem is gondoltunk, amikor a baleset történt. Persze később jelzett a gyerek és a feszülő mellem is.”
A mentősök is, a kórházi dolgozók is nagyon rendesek voltak, szinte azonnal előre vették a kismamát, majd egy külön szobát is találtak neki, ahol reggelig együtt tudott lenni a babájával, és meg tudta szoptatni éjszaka.
Másnap reggel engedték őket haza, szigorú ágynyugalom előírással. Dóra úgy gondolja, nem is tudott volna semmi mást csinálni, mint feküdni a hatalmas és kényelmetlen gipszben.
A legnehezebb a pisilés volt: már épp kezdett jól működni szülés után, erre felkerült a gipsz, ami miatt csak félig állva tudott a wc fölött guggolni. Ez annyira kényelmetlen és fájdalmas volt, hogy még az is eszébe jutott, hogy sokkal kevesebbet kéne inni – akkor viszont nem lett volna elég teje a szoptatáshoz.
Nagyon kedves volt viszont a védőnő: amikor tudomást szerzett a fekvőgipszről, naponta beugrott, és segített, amiben kellett. Még egy kórházi ágytálat is hozott a folyóügyek megkönnyítése érdekében, de Dóri úgy érezte, képtelen lenne abba pisilni, inkább megoldja nehezen a vécében, mint hogy a férjével vitesse ki a teli ágytálat, amibe különben is képtelen lett volna fekve elvégezni a dolgát. Azért amikor lekerült a fekvőgipsz, örömtáncot járt a járógipsszel – igaz, hogy az is egészen a fenekéig ért, de legalább volt sarka, amire rá lehetett nehézkedni szükség esetén.
„Kaptam egy pár mankót is, amivel nagyon gyorsan tudtam közlekedni a lakásban. A kislányomat egész nap a babakocsiban fektettem, amikor nem szopott, így könnyen elértem, ha sírt.
Viszont az utcára egyáltalán nem tudtam tíz hétig lemenni, mert nem közlekedtem olyan könnyen.
Felajánlottak egy kölcsön kerekesszéket, de a férjem vagy engem tolt, vagy a babakocsit, így a levegőztetésekből kimaradtam. Soha nem jó egy combtörés, de ennél rosszabbkor talán nem jöhetett volna.”
Kiszolgáltatott érzés gipszben szülni
Andinak még terhesen, a szülés előtt egy héttel került fel a gipsz a lábára, amit aztán aznap cseréltek le járógipszre, amikor elhagyhatták a kórházat a kisbabával. Nagy szerencséjére csak a lábszárát kellett begipszelni, egy pici letört csontdarab miatt.
„A kórházban sokkal nagyobb figyelmet kaptam, mint mások, egyedül egy csecsemős nővér volt undok, aki megkérdezte, hogy mit csinált, maga szerencsétlen. De az is lehet, hogy csak én voltam túl érzékeny.”
Kénytelen voltam mindig segítséget hívni a nővérhívón (Képünk illusztráció. Fotó: istock)
Andi szerint valamilyen furcsa és érthetetlen okból a szülészeten az összes ágy meg van emelve, ami talán könnyebbség a friss császáros kismamáknak, de a többieknek csak rossz. Neki legalábbis igencsak megkeserítette az életét.
Nem tudtam leszállni az ágyról, mert nem ért le a lábam. Kénytelen voltam mindig segítséget hívni a nővérhívón. A nővérek persze erőltették volna az ágytálat, és fekve, szivaccsal szerettek volna mosdatni, de mondtam nekik, hogy ez teljesen kizárt.
Rendes zuhanyzásról szó sem lehetett, csak valamilyen cicamosdásról, amiben az édesanyja segített minden reggel. A gipszet nem érhette víz, a gátsebet viszont kellemes volt lezuhanyozni langyos vízzel, úgyhogy egy széken próbálta egyensúlyozni a gipszes lábát, amit nem tudott olyan magasra emelni, mint ahogy kellett volna, miközben folyt rá a víz. Ettől a kicsavarodott póztól félpercenként begörcsölt a lábszára, olyankor az édesanyja nyakába kapaszkodva próbált olyan pozícióra váltani, hogy enyhüljön a görcs.
A friss anyuka nagyon kiszolgáltatottnak érezte magát a kórházban.
Nem tudott egyedül pelenkázni sem, mert hiába volt minden az ágyhoz közel, a szükséges pozíciót lehetetlen lett volna felvenni.
A legrosszabb mégis a mosdóhasználat volt – és még a szoptatás se ment olyan könnyen, mint ahogy gondolta, mert minden póz nagyon kellemetlenné vált pár perc alatt.
„Majdnem minden anyuka székrekedéssel küzd szülés után. Amíg valakinek nem volt igazi székrekedése, addig azt hiszi, hogy csak egy kicsit nehezebb ilyenkor elvégezni a dolgát. Az igazság ezzel szemben az, hogy nem nehezebb, hanem lehetetlen, miközben, há,t hogy is mondjam, az igény meglenne rá. Borzasztó! És közben ott a gátseb és a lógó, gipszes, nehéz láb. Ennél rosszabb talán csak egy kartörés lehet, amikor szoptatni kell!”