A hozzátáplálás nem mindig egyszerű. Mi néhány hétnyi, változó sikerű pépgyártás és tukmálás, illetve egy brokkoliból és főtt húsból készült, gyerek és anya számára egyaránt visszataszító pürével elért mélypont után jutottunk el oda, hogy B terv kell. Így találtam meg a BLW-t (Baby-Led-Weaning), azt a hozzátáplálási módot, amelyben nem kell (jobb esetben) ízetlen pépekből fogyó milliliterekben mérni egy-egy étkezés sikerét, hanem a kezdeményezés lehetőségét a babának átadva, közösen egészségesebb viszonyt alakíthatunk ki a táplálkozással.
Mit jelent a BLW?
A módszer lényege annyi, hogy a hat hónapot betöltött, ülni tudó baba a családdal együtt ül az asztalhoz, és racionális keretek között abból az ételből kóstol, amit a többiek is esznek, már ha az egészséges, a baba igényeinek megfelelően visszafogottan fűszerezett, számára megfogható és elnyammogható falatkákat jelent. Nincs méricskélés, csak az kerül a baba szájába, amit ő maga tesz bele, nincs bűntudat, nincs asztal körüli játszmázás, és mire a babából kisgyerek lesz, kiválóan tud majd egyedül is enni, pontosan tudni fogja, hogy miből mennyire van szüksége, miközben aktív részesévé és élvezőjévé válik a családi élet ritmusát meghatározó közös étkezéseknek.
A módszert támogató és az irányelveket tisztázó Facebook-csoport tizenháromezer főt számlál, dolgozik benne dietetikus, orvos, pszichológus, fogorvos, korai fejlesztő is. Itt ismerkedtem meg Óvári Annával, aki a kisgyermekes anyukák filterbuborékjának egyik központi szereplője: a hiteles és kutatásokon alapuló információkat kínáló Édesanyák szakértői csoport egyik alapítója, a Kötődő etető és a hozzá kapcsolódó BLW – „Falatkás”, avagy darabos hozzátáplálás csoport adminja, aki az országot járva előadásokat tart erről a hazánkban még alternatívnak tartott hozzátáplálási módszerről.
Erőszakmentes etetés
Anna eredeti szakmáját tekintve működési kockázatkezelő egy banknál, aki nemzetközi kommunikáció szakon végzett, mellette van egy train the trainers végzettsége is, a következő években pedig az erőszakmentes kommunikáció irányába szeretne elindulni. Miközben „civil” munkahelyén továbbra is dolgozik, rengeteg időt tölt azzal is, hogy kommunikációs szakemberként szerzett tudását a kisgyerekes anyák mindennapjaiban előtérbe kerülő problémák megoldásához is szolgálatba állítsa.
„A BLW irányába egyértelműen a lányom hatására indultam el. 2013. április 28-án eldördült a startpisztoly: a gyerek betöltötte a hat hónapot, induljunk a hozzátáplálással. Laura minden irányba el tudott fordulni, ha meglátta a kanalat, egyáltalán nem hagyta magát etetni. Aztán összeszedett egy csúnya betegséget, és másfél hónapig szilárd kaja közelébe sem tudtunk menni, így volt időm az összes angol szakirodalmat elolvasni, ami a neten fellelhető volt. Ott találtam rá a BLW-re.
Tőlünk nyugatabbra ez egy elfogadott módszer, óriási elérhető anyagbázissal.
Rájöttem, hogy nem a gyerekemmel van a baj, hanem létezik az ilyen gyerekeknek is módszer.” Három évvel később, 2016-ban Gerhát Petra hordozási tanácsadó, a BLW-s csoport alapítója Anna segítségét kérte az elvek tisztázásában – ebből alakult ki a csoportot koordináló mostani csapat.
Óvári Anna
Hozzátáplálás és kommunikáció
Anna a hozzátáplálás folyamatát is a kommunikáció fogalmai mentén gondolja el: a gyermek jelzi valamilyen igényét, mi pedig igyekszünk arra válaszolni. Általában ezek az igények teljesen maguktól értetődő, velünk született evolúciós késztetések. A szoptatás, a testközelség, a mozgásfejlődésben biztosítandó bizonyos fokú szabadság igényére relatíve jól tudunk válaszolni.
„Aztán jön a hozzátáplálás, és elfelejtjük, hogy a gyereknek igényei és szabad jelzései vannak, pedig ez ugyanúgy egy evolúciós folyamat, amelynek az a célja, hogy a gyerek egyszer elváljon a szülőtől, és képes legyen egyedül bevinni a szükséges energiamennyiséget.
Az éhségérzet egy belső kommunikációs folyamat, az pedig, hogy meddig hagyom, hogy valamit rám erőltessenek, a külvilággal való kommunikáció.
És a hozzátáplálás az egyetlen, ahol az anya akarja ráerőltetni a babára, hogy mi a jó irány – az alma, aztán a répa, aztán a krumpli –, sőt ő is csak egy üzenetet közvetít. Fordítva ülünk a lovon: a gyerekben benne van az evolúciós program, nekünk csak adekvát módon kellene reagálnunk a jelzéseire. Ez kommunikáció. A világon minden gyerek ugyanazokkal a jelzésekkel él, függetlenül attól, hogy az adott ország milyen hozzátáplálási táblázatot használ, milyen táplálkozási elveket vall, vagy hogy a leves hol helyezkedik el az étkezésben. A BLW csak egy eszköz. A kulcs a baba–mama kapcsolat.”
A kulcsszó tehát az igény szerintiség: a szoptatás terén ennek már elég erős bázisa van, és az igény szerinti tápszerezés is egyre inkább elfogadott, a hozzátáplálásban viszont még nem történt meg a paradigmaváltás. Ott még mindig elhangzanak olyan kérdések, hogy „és mennyit eszik?” „jó evő?” „hány étkezés van kiváltva?”. Ezeknek a kérdéseknek két szintjük van: az egyik egy objektív tudat, hogy grammra mennyi, vagy órára mennyi. A másik viszont egy lelki szint: „a te gyereked még nem tart ott?”. Ezt az anyák nyomásként élik meg. Ehelyett Anna egy másik nyelvezet használatát javasolja:
Mennyit kóstol a gyerek? Van kedve ilyen és ilyen ételhez? Milyen állagot fogad el szívesen? Itt még nem tartunk.
Eközben nagyon sok nagyszülő könnyedén tud azonosulni a módszerrel, és sokszor nem is értik, hogy mi ebben az újdonság, miért kell róla beszélni – hiszen ők mindig is így csinálták.
Nincs baj a pürés ételekkel sem
A klasszikus pürés hozzátáplálás persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy szükségszerűen egészségtelen lesz a gyerek viszonya a testéhez és a táplálkozáshoz. „Itt inkább az a kérdés, hogy melyik módszer mekkora csapdát állít a szülők elé – mondja Anna. – A püréseknél sokszor az van, hogy elkezdik a hozzátáplálást, a gyerek lelkes, érdeklődik, sokat eszik, aztán eljön a kilenc hónapos kor, amikor elkezd nem enni. És akkor már nyílik is a csapda, hogy valamilyen úton-módon mégiscsak meg kellene etetni azt a gyereket. A BLW-seknél mit mondunk? Fogzik? Igen. Ó, akkor hagyd, úgyse fog enni.
Nem élünk elvárásokkal, nem nyomasztjuk a gyereket a mi elvárásainkkal, hanem fordítva: figyeljük, hogy hogyan halad a saját tempójában.
Nyilván vannak tudatos anyák a pürések között is, akik ki tudják kerülni ezeket a csapdákat, de ez olyan, mint a fegyver a színdarabban: ha feltűnik, előbb-utóbb el is sül. És nem azért szoronganak sokszor az anyák, hogy nem eszik a gyerek, mert mondjuk az anyósuk terrorizálja őket, hanem mert bennünk van egy evolúciós mozgatórugó, hogy a gyereknek ennie kell ahhoz, hogy életben maradjon. Ilyenkor egy tudatosabb jelenlét, egy segítő, támogató kommunikáció átlendíti az édesanyát a nehézségeken.”
A BLW csak egy eszköz. A kulcs a baba-mama kapcsolat (Fotó: iStock)
Anyád megfőzte, meg kell enni!
A BLW nem ér véget akkor, amikor a kisgyerek megtanul „szépen” enni, sokkal inkább egy olyan mentalitás, amely az egész család életére hat, hiszen a válaszkész gyermeknevelés szemlélete van mögötte, amely a hatéveseknél ugyanúgy működik, mint kisebb korban. „Előfordul, hogy egy hatéves leül, hogy »Öööeee, ezt a levest nem eszem meg!«. Ilyen helyzetekben a szülők gyakran befeszülnek: »Anyád megfőzte, meg kell enni.« Mi abban a pillanatban hátrébb lépünk a férjemmel, és megkérdezzük, hogy »Drágám, mi a bajod az étellel?«” Anna lányának az ADHD miatt vannak például olyan heppjei, hogy csak bizonyos szögben vágott répát hajlandó enni – ha azonban erre rákérdeznek, és elmondhatja, utána lehet, hogy mégis odaül, és megkóstolja.
Tisztelem a gyerekem testét annyira, hogy nem erőltetek rá semmit. De azért azt gondolom, hogy ha már megfőztem a kaját, akkor jogom van megkérdezni, hogy mi a baja vele.
A BLW hátulütője csak annyi, ami abból adódik, hogy étel kerül a gyerek kezébe: maszatos lesz. Minden. „Azok a babák, akik teljesen tisztán esznek, nekem mindig gyanúsak, mert egy babának nem igénye a tiszta evés. És igen, néha pluszban hajat kell nekik mosni, a fiamnak például óriási sérója volt, és egy ideig minden étkezés során belekente az ételt. Mindennek ára van: annak, hogy a gyerek önálló legyen, ez az ára.”
A szabályokat itt is be kell tartani
Bár a BLW egy rendkívül rugalmas rendszer, amely például a hagyományos táblázatokat sem használja, azért néhány szabályt tiszteletben kell tartani – a Facebook-csoport adminjai meglehetősen kemény kézzel tartatják be ezeket. A szabályok legnagyobb része józan paraszti ésszel felérhető: egyéves kor alatt tilos a méz és a kolbász a botulizmus veszélye miatt, a teljes kiőrlésű és korpás pékáruk pedig azért, mert egyes babáknál korai teltségérzetet okozhatnak, illetve a cukorajánlás is nagyon sokat szigorodott Európában, hiszen, ahogyan a WHO is rámutatott, minden harmadik gyerek súlyosan elhízott.
„Volt egy próbaidőszak tavaly tavasszal, amikor próbáltunk kicsit rugalmasabbak lenni. A teljes kiőrlésű dolgokkal kapcsolatban volt egy eset, amire pont elég egyértelmű Nébih ajánlás van, amit nem nagyon lehet hova csűrni-csavarni. A Nébih ajánlása úgy szól, hogy a gyerek legalább egyéves és legalább tíz kiló kell, hogy legyen ahhoz, hogy teljes kiőrlésű pékárut ehessen. A harmadik komment már alkudozás volt: ha 9,5 kiló a gyerekem, de már másfél éves, akkor megehet hetente két szeletet? 13 ezer fős csoport vagyunk, nem alkudozhatunk egyesével minden gyerek táplálásáról. Azért vagyunk, hogy betartassuk azt a nagyon kevés szabályt, amely a BLW-t körülveszi. Mi öten, akik csináljuk a csoportot, nem piaci kofák vagyunk, akik gyerekek egészsége fölött alkudoznak.
Szerintünk egy anya akkor tud kompetensen dönteni a gyerekével kapcsolatban, ha minden rendelkezésre álló információt megkap.
Mi abban tudunk segíteni, hogy a legfrissebb kutatások eredményeit elé tudjuk tenni. Az, hogy ő ettől eltér, rendben van, de soha ne mondhassa, hogy azért, mert az admin megengedte. Én a tényeket elmondom, ezután pedig nem tudok, és nem is akarok beleszólni abba, hogy mit csinál a négy fal között.”
