nlc.hu
Baba
Hála az apának, megmenekült az egyik iker, a család most másokon szeretne segíteni

Hála az apának, megmenekült az egyik iker, a család most másokon szeretne segíteni

A 27. héten indult be a szülés Emilynél, öt perc alatt kint volt mindkét kisfiú.

A North Yorkshire-i Max és Emily Bridges majd kiugrottak a bőrükből, mikor tavaly megtudták, hogy Emily ikreket vár. Ám a boldogság rémálommá vált, amikor Emilynél 27 hetes terhesen, 2018. novemberében nagyon gyorsan beindult a szülés, ráadásul otthon, amikor a fürdőben volt.

Max, Emily és Dexter (Fotó: Facebook)

A férj a helyzet magaslatán volt, és segített megszülni Zacharyt és Dextert, akik öt perc alatt jöttek világra, még azelőtt, hogy kiértek volna a mentők.

A bajok még csak ekkor kezdődtek, amikor az egyik kicsivel, aki akkora volt, mint Emily tenyere, valami nem volt rendben, és mire az anya feleszmélt, férje már a baba újraélesztésébe kezdett. A gyerekeket azonnal intenzív osztályra szállították, és pár nappal később sajnos a kis Zachary meghalt, nem élte túl a korai érkezést.

A szülők egy évvel a tragédia után már gyógyulnak, örülnek, hogy Dexter túlélte a megpróbáltatást. Most más szülőknek gyűjtenek adományokat, hogy több intenzív osztályos férőhelyeket lehessen kialakítani kórházakban a babáknak és anyjuknak.

(via)

(Kiemelt kép: Just Giving)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top