Baba

Hármasikrekkel végződött az egyéjszakás kaland

Egyetlen éjszaka az exszel örökre megváltoztatta a fiatal pár életét.

Charliann és Ryan kapcsolata tiniszerelemként indult, mindössze 15 évesek voltak, amikor összejöttek. Később született három közös gyerekük is, de az élet úgy hozta, hogy végül külön utakon folytatták.

Aztán jött egy olyan fordulat, ami oly sokakkal megesett már – egy ártatlan találkozásnak indult az exszel, és a pár végül az ágyban kötött ki. Nem sokkal később Charliann állandósuló rossz közérzete miatt orvoshoz fordult, és bizony kiderült, hogy babát vár. Mivel a nő kicsit vérzett, az orvos azonnal kórházba küldte. Ott aztán jött a következő sokk: nemcsak egy, hanem rögtön három babát hord a nő a szíve alatt.

Amikor Charliann elmondta a hírt Ryannek, a férfi – érthető módon – meg sem bírt szólalni. Mindketten elmondhatják: álmukban sem sejtették, hogy megduplázzák gyermekeik számát egyetlen kellemes éjszaka alatt.

Miután felocsúdtak, természetesen óriási eufória öntötte el a párt, nem is volt kérdés, hogy megtartják-e a piciket.

„Ez egy igazi tündérmese, a sors azt akarta, hogy újra együtt legyünk” – mondta a boldog anyuka, aki a 33. héten adott életet kislányának és két fiának. Az immár nyolcfősre duzzadt család köszöni szépen, jól van, bár tény, hogy a hétköznapjaik katonás rendben telnek, mert csak így lehet megoldani minden feladatot, amit ennyi gyerek ellátása megkíván.

Fotó: Triangle News

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top