nlc.hu
Baba

200 millióból csak egyszer történik ilyen szülés

Csak a 12. hétben tudták meg, hogy egypetéjű hármas ikreket várnak

200 millióból egyszer történik olyan, hogy valaki egypetéjű hármas ikreket szüljön. Egy fiatal pár pedig csak a 12. héten tudta meg, hogy ikrek helyett egypetéjű hármas ikreket várnak. Mondanunk sem kell, hogy alig akarták elhinni a hírt.

A 27 éves Jenni és a 26 éves James Casper kezdetben úgy tudták, hogy egypetéjű ikreket várnak, aminek már alapból nagyon kevés az esélye, azonban a 12. heti vizsgálaton derült ki, hogy egypetéjű hármas ikreket várnak – vette észre a 24.hu.

Az anya a kezével megfogja a baba apró kezét

Az anya a kezével megfogja a baba apró kezét (Fotó: Getty Images)

Ennek rendkívül alacsony az esélye, ugyanis 200 millióból egyszer történik ehhez hasonló. 

James elmondása alapján, amikor Jenni felhívta, először nem hitt neki. Korábban ugyanis azzal viccelődtek, hogy mi lenne, ha hármas ikreik születnének, ez azonban most valósággá vált. A fiatal apuka csak akkor hitt a szemének, amikor megpillantotta az ultrahangképeket. 

Az babák, Harper-Gwen, Marvella és Evalynn március 31-én születtek meg, így a párnak már 5 lánya van. 

Most szó szerint egyformák

 – mesélte James, aki azt is elárulta, hogy pár napig rajtuk hagyták a szülészeten a karszalagot, hogy meg tudják különböztetni őket. 

A fiatal pár kezdetben nem tudta, hogyan fognak majd megbirkózni a feladattal, hiszen véleményük szerint a helyzetük eléggé szürreális, hiszen egyikük családjában sem voltak ikrek. 

A család azóta már berendezkedett és nem is lehetnének ennél boldogabbak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top