nlc.hu
Baba
Sterilizáltatja magát, miután kétszer is ikrei születtek

Sterilizáltatja magát, miután kétszer is ikrei születtek

Az anyuka döntésében nagy szerepet játszott, hogy orvosai szerint ha legközelebb teherbe esik, két ikerterhesség után számíthat egy újabbra. Sőt, nagy eséllyel hármas ikrei is lehetnek.

A Wiltshire-ben élő Katy Walton hivatalosan is szuper termékenynek számít, miután az ovuláció során a szervezetében nem egy, hanem két petesejtje is megérik. Ám a 38 éves anyuka ezt csak akkor tudta meg, miután másodszor is teherbe esett, szintén ikrekkel.

„Álmodozom ugyan néha arról, hogy mennyire jó lenne ismét várandósnak lenni, de az orvosaim világosan megmondták, ha megint állapotos leszek, nagy eséllyel újból ikreim lesznek, sőt akár hármas ikrekre is számíthatunk a férjemmel. Két ikerterhesség után ekkora terhelésnek többé nem tehetem ki a szervezetemet” – mondta el az Katy a Metrónak.

Az élete négy kisfiú anyukájaként már így is épp elég nagy kihívás, el sem tudja képzelni, hogyan bánna ezek után egyszerre hat vagy hét gyerekkel. „Igen kemény az élet két ikerpárral, a napjaim megállás nélküli, hajnaltól késő estig tartó robotból állnak” – panaszolja Katy, aki nemegyszer már most is egy komplett focicsapat edzőjének érzi magát.

Bár Katy már elég rutinos és edzett, mert az első ikerpár a volt férjétől született, miután szétváltak, 5 évig nevelte a fiúkat egyedülálló anyaként. Új partnerével már 6 héttel a megismerkedésük után eljegyezték egymást, akkora volt a szerelem, és onnantól számítva nagyon hamar jöttek is a gyerekek. Amikor a vizsgálatok során kiderült, hogy ismét ikrekkel állapotos, teljesen lefagyott, és nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges: egymás után két ikerterhesség…

Nem véletlenül döntött hát a sterilizálás mellett, aki elítéli ezért, próbálja magát az ő helyzetébe képzelni, és cseréljen vele egy napra, egyből megváltozik majd a véleménye. Miközben imádja a gyerekeit, és nagyon boldog, viszont tudni kell, kőkemény munka az, amit ő végez naponta – üzente Katy azoknak, akik bántják döntése miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top