2020. Április 13.

Őszintén a szülés utáni testről és anyaságról

Bloggerünk összegyűjtött valódi és nyers történeteket és fotókat.

Caféblog

Amikor egy híresség megjelenik a médiában szülés után rövid idővel, az átlag anyukák sokszor elkeserednek. Nem értik, mit tettek ők rosszul, hogy egyáltalán nem úgy néznek ki, mint az a nő, aki szinte egy időben szült velük. Vannak nagyon szerencsés genetikájú nőtársaink is, akik valóban úgy néznek ki szülés után, mintha semmi extra nem történt volna velük közben, de lássuk be, ez igen ritka kivétel – írja Mázli, a Zacc Caféblog bloggere.

Ha becsületesen és általánosságokat véve tekintünk a várandósságra és szülésre, tudjuk, mire számíthatunk. Striákra, hegekre, lassan leadható súlyfeleslegre. Az Instagram @takeback postpartum oldalán 100 százalékig becsületes képeket találunk erről az időszakról. Ezekből szedett össze párat:

A ráktúlélő és amputációt is elszenvedő nő azt mondja, a teste beszél a történetéről. Elmondja, hogy még soha nem volt olyan kemény elfogadni magát, mint szülés után. Az átalakult hasa és melle… De megértette, hogy szeretnie kell és megköszönni neki, hogy elvégezte a dolgát. Ez az ÉN testem – fejezi be mondanivalóját, és ez az amit nekünk is rögzítenünk kell. Nem számít, ki mit gondol a MI testünkről, mi tudjuk az összes változásunk okát és értékét.

(Fotó: Instagram)

Igen, van ilyen állapot is sokunknál. A poszttraumás rész, a depresszióra hasonlító mélység. Ott van a pirinyó, gyönyörű kis lény az ölünkben, és mi összeomlottunk. Én is össze voltam, jól emlékszem erre a tudathasadásra. Erre vártam 9 csodás hónapon át, és nem tudtam neki örülni. Az életem úgy tűnt, romokban van, közelről sem hasonlítok arra a lányra, aki voltam. Borzasztóan kiszolgáltatott szülésem volt, aminek a végén (7 óra gyorsított vajúdás után) felvágtak. Nem éreztem magam még embernek sem. Inkvizíciós kínzókamrává vált a szülőszoba, bármilyen pozitív várakozással néztem is előre. Gyakorlatilag kettévágtak csípőtől-csípőig. Egy-két hónapig csak bugyiban és melltartóban közlekedtem a lakásban, miközben a testem gyárként működött. A baba sokat sírt, mert »meg kellett érkeznie a testébe véglegesen«, én pedig zombiként tettem a dolgom. Ha te nem így élted meg, adj hálát a sorsnak. Nagyon! – írja Mázli.