Egy anya írta le végtelenül őszintén, milyen nehezen viseli azt a helyzetet, hogy a 11 hónapos fia csak az apjával akar lenni. Annyira, hogy eltolja az anyját, sír, ha kézbe veszi és minden, amit eddig anyával akart csinálni, csak apával jó.
„A fiam a napokban tette meg az első lépéseit, ami azzal járt, hogy elesett és beverte a fejét. Rohantam, hogy felkapjam és megvigasztaljam, de ahelyett, hogy belém kapaszkodott volna, az apjához kérte magát.
Az elmúlt egy hónapban tucatnyi alkalommal törte össze a szívem azzal, hogy az apját halmozza el minden szeretetével, engem pedig eltol magától.
Minden reggel ugyanaz történik, amikor a férjem kijön a hálószobából a kávéjáért: a fiam arcát elönti a mosoly. Amikor az apja kiviszi a kutyát sétálni, a gyerekem sírni kezd és nem mozdul a bejárati ajtó elől, amíg vissza nem tér a férjem. Esténként, miután megfürdetem, és nekikezdenék az altatásnak, kimászik a karomból, hogy az apjához menjen, puszit kérjen, és csak tőle fogadja el a takarót.
Nehéz az anyának elengedni az apás korszakban a gyermekét (Kép: Unsplash)
Az eszemmel tudom, értem, hogy ez csak egy fejlődési fázis, és nem tart örökké. Az apja is gyarkan rámutat, hogy ne legyek így elkeseredve, hiszen tíz hónapig csak én léteztem a fiunk számára. Mégis, van bennem egy nem túl logikus én is, aki egyre hangosabban féltékenykedik és neheztel. Egy érzelmi szörny, aki rendkívül ideges lesz minden alkalommal, amikor a gyerekem az apját akarja.”
Lesújtó minden nap többször átélni ezt az elutasítást.
Az anya is tudja, hogy nincs alapja a féltékenységre, hiszen a fia születése óta ő volt az első, az apa mégsem volt emiatt megsértődve tíz hónapig, hogy csak az anyját akarja a gyerek. Most érti meg igazán, milyen érzés lehet az apáknak, amikor nem tudnak áthatolni az első hónapokban az anyát és babát körülvevő buborékon és nem érnek el a saját gyerekükhöz.
„Bármikor, ha ideges lettem a férjemre, mert nem jól tartotta a babát, és kivettem a kezéből, ő nem neheztelt rám. Azt sem vettem észre, hogy éjjelente, amikor felébresztett az újszülöttünk, a férjem is ébren feküdt az ágyban, hátha tud valamiben segíteni. Hányszor utasítottam a segítségét, mert meg voltam győződve róla, hogy csak én tudom jól ellátni a babánkat! Most ébredtem csak rá, hogy tíz hónapig próbált kapcsolatot építeni a fiával, de én megakadályoztam benne.
Nem tudom, meddig tart még a fiam apás korszaka, de igyekszem hálával és megértéssel fordulni apa és fia felé, más szemszögből nézni a kettőjük közti kötődés alakulását.”
