Baba

Ez a kisfiú nincs 3 hónapos, de már mondja, hogy „anya”

Az anya szerint a beszéd még csak nem is a kisfiú egyetlen különleges képessége.
A csodababa nem csak beszél.

A kis George Shearer alig 14 hetes volt, mikor először kimondta azt a szót, hogy: anya. Büszke édesanyja, Heather erről a Metro című brit lapnak mesélt, interjújában pedig elmondta azt is, a beszéd nem kisfia egyetlen különleges képessége.

„Három hetes kora óta tartja a fejét, és már fogja a cumisüveget is” – mondja a 27 éves nő, majd hozzáteszi, George 12 hetes volt, mikor észrevették, hogy beszélni próbál. „Először azt hittük ez afféle gügyögés, ami a babákra jellemző, de aztán feltűnt, hogy mindig azután csinálja, hogy azt mondom neki, hogy anya. Konkrétan ismételgette utánam.”

A szülők a Metrónak elárulták, George az első gyermekük, és egész biztosak benne, hogy azért éri el a fontos mérföldköveket ennyire gyorsan, mert az anyaméhben rengeteg klasszikus zenét hallott. „Minden alkalommal élénkebb lett a pocakomban és többet is rúgott” – mondja Heather, aki az interneten olvasta, hogy a klasszikus zene jó hatással van a kisbabák fejlődésére.

Olvass még több csodababáról az nlc.hu-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top