Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat – közölte Pintér Sándor az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
Az ATV.hu cikke szerint a belügyminiszter azután mondta ezt, hogy Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettes arról kérdezte Pintért, átvette-e már a büntetés-végrehajtás a tavasszal rekordidő alatt felépült kiskunhalasi mobil járványkórházat.

A 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén 2020. április 24-én (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
A belügyminiszter azt felelte, hogy a kórház a kiskunhalasi Semmelweis Kórház üzemeltetésében van, de konténerkórházat egyébként még téliesíteni kell.
A kiskunhalasi kórház főigazgatója nemrégiben azt mondta, a járványügyi előrejelzések szerint hamarosan meg kell nyitni a kiskunhalasi mobil konténerkórházat.
Még több hír a koronavírus-járványról:
- Koronavírus: október elejére várják a halálozások megugrását
- Folyamatosan fertőződnek meg orvosok és dolgozók koronavírussal a győri kórházban