Anyósom, gyermekem nagymamája!
Tényleg nagyon szeretném, ha jó kapcsolatban lennénk, mindig erre törekedtem, amióta megismertem a fiadat, de amit az unokád, a mi kisbabánk születése óta művelsz, az már túlmegy minden határon. Már akkor gyanút foghattam volna, amikor fogtad magad, és a közelünkbe költöztél a terhességem hírére, és minden egyes vizsgálaton ott akartál lenni te is, mintha csak a saját babádat vártad volna.
Tudhattam volna, hogy mi vár rám a szülés után, hiszen a terhességem alatt is alig kaptam levegőt tőled, annyira beleszóltál a hétköznapjainkba. Meg akartad határozni, mit ehetek, ihatok, mennyit mozogjak, hogyan, milyen ütemben hízzak, és ha csak minimálisan is eltértem az elképzeléseidtől, akkor napokig sértődötten és mártírkodva magyaráztál a fiad, az én férjem fülébe, mindenféle gonosz nőszemélynek beállítva engem, aki rosszindulatból bántja az áldott jó, ártatlan anyósát. Persze a fiad is ismer jól, tudja, milyen lelki terrort használsz a környezeteden, de veled szemben mindig gyenge volt, most sem bírt a sarkára állni és megvédeni a családját, azaz engem és a születendő babánkat.
Könyörögve kérlek, legyél már normális nagymama, akire olyan nagy szükségünk van, főleg ezekben a nehéz időkben.
Nézem az ismerőseim családját, és mindenhol annyira rendben vannak a nagyszülők. Tudják, hol a határ, meddig mehetnek el anélkül, hogy a friss szülők életébe beleszólnának, készségesen rendelkezésre állnak, amikor szükség van rájuk, de azért van saját életük is, nem akarnak ott csüngeni folyton a felnőtt gyerekeiken és unokákon. Ezzel ellentétben te át akarod venni a hatalmat a mi életünk, a mi gyerekünk fölött.
Az anyós rátelepszik a friss szülőkre (Kép: Getty Images)
Amióta megszületett a babánk, még sokkal rosszabbá vált a helyzet, nincs olyan nap, hogy valamilyen ürüggyel ne ugranál át, hogy ellenőrizd, mit csinálunk aznap. Már kiráz a hideg, ahogy halom, hogy motoszkálsz az ajtónál, görcsbe rándul a gyomrom, ahogy benyitsz és azonnal ömlik a kritika a szádból. Miért nem pakoltam el. Bezzeg te rendet tartottál három gyerek mellett is ifjú asszony korodban. Miért nincs 11-kor még kész az ebéd, idáig lustálkodtam? Tessék felkelni időben, egy baba nem lehet akadály. Miért ezt a kis nyári ruhát adtam a babára, meg fog fázni! Miért adtam rá ilyen sok réteget, melege lesz! Ugye készítettem szendvicset az uramnak, anyós kicsi fiának, mielőtt munkába indult? Igazán adhatnék magamra, mi az, hogy délben még nem fésülködtem meg, hát így fog tönkremenni a házasságom! És persze olyan nincs, hogy jól fognám a saját gyerekemet, szerinted folyamatosan veszélyeztetem az életét minden mozdulatommal.
Megőrülök tőled, nem akarom minden áldott nap azt hallgatni, ahogy szapulsz, burkoltan gúnyolódsz és leszólsz mindent, amit a baba körül csinálok.
Ez nekem nem segítség. Meg akarom tapasztalni, milyen az anyaság, de ez nem fog menni, ha állandóan kitéped a gyerekemet a kezemből, szerintem még a szoptatást is te intéznéd helyettem – mert természetesen arról is mindent jobban tudsz –, ha lenne tejed. Elég volt, kérlek, hagyj békén minket, legyél nagymamája az unokádnak úgy, hogy közben nem robbantod fel a családi életünket. Meg lehet találni az egyensúlyt, csak akarni kell! Rajtad múlik, hogy normális kapcsolatod lesz velünk és az unokáddal, vagy egyszer végleg elegem lesz, és eltiltalak magunktól úgy, ahogy vagy. Dönts okosan.
