nlc.hu
Baba
Indiai transznemű szülők fotója

Megszületett a babaváró fotójáról híressé vált transznemű pár első gyermeke

Ők az első transznemű szülők Indiában, akik egyben biológiai szülők is.

Egy indiai transznemű házaspár terhességi fotója virálissá vált a közösségi médiában. A 21 éves Ziya Paval és élettársa, Zahad (23), akik Kerala déli államában élnek, a nemek közötti átalakulás folyamatában voltak, amikor úgy döntöttek, hogy gyermeket vállalnak – számolt be róla a BBC.

Paval asszony, aki azt mondja, hogy mindig is szülő szeretett volna lenni, születésekor férfi volt, és most nőként azonosítja magát. Zahad nőnek született, és most férfiként azonosítja magát. Jelenleg terhes, és a pár már nagyon várja első közös gyereküket, aki a cikk írása közben megszületett.

Paval és Zahad azt állítja, senki más nem nevezte magát még biológiai szülőnek a transznemű közösségben, Indiában. Pedig az országban becslések szerint körülbelül kétmillió transznemű ember él, bár aktivisták szerint ez a szám magasabb. 2014-ben az indiai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy ugyanolyan jogokkal rendelkeznek a transzneműek, mint más embereknek.

Azonban továbbra is küzdenek az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésért, és gyakran szembesülnek előítéletekkel és megbélyegzettséggel.

Amikor három évvel ezelőtt Paval és Zahad találkozott, mindketten eltávolodtak a családjuktól. „Egy konzervatív muszlim családból származom, amely soha nem engedte meg, hogy klasszikus táncot tanuljak – mondja Paval. – A szüleim annyira ortodoxok voltak, hogy levágták a hajam, hogy ne táncoljak.”

Paval elment otthonról, hogy részt vegyen egy ifjúsági fesztiválon, és soha többé nem ment vissza. Táncot tanult egy transznemű közösségi központban.

Zahad könyvelőnek tanult, keresztény családból származik. Jelenleg egy szupermarketben dolgozik. Ő is otthagyta a családját. Ám miután teherbe esett, családja elfogadta a házaspárt és támogatja őket azóta is. Paval családja azonban még mindig nem áll szóba a szerelmesekkel.

A pár másfél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy gyermeket vállal, amikor mindketten a nemek közötti átalakulás különböző szakaszaiban voltak. Zahad petefészkét és méhét még nem távolították el, ezért a házaspár orvosaik tanácsára abbahagyta a hormonterápiát.

transznemű indiai pár

Transznemű indiai pár (Forrás Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top