nlc.hu
Baba
Hogyan lehet kialakítani biztonságos kötődést a gyerekkel?

„A kötődés az alapja minden emberségnek” – így alakíts ki biztonságos kötődést a gyermekeddel!

Ma már ismert tény, hogy a gyermekkori kötődés kihatással van a személysiégfejlődésre, sőt, a felnőtt kapcsolatokra is. De hogyan építsünk ki a gyermekünkkel biztonságos kötődést, és mi kell ahhoz, hogy ez a komplex folyamat „elromoljon”?

Szülőnek lenni manapság sok tekintetben könnyebb, mint anyáink, nagyanyáink korában volt, hiszen rengeteg elérhető információ, szakmai forrás áll a rendelkezésünkre. A háromgyerekes Klára arról mesél, hogy a hetvenes években, amikor az első gyermekét hozta a világra, mindenféle kapaszkodó nélkül vált anyává. Úgy emlékszik, akkoriban jóformán nem létezett felvilágosítás, így nem tudta, mi vár rá anyaként, vagy hogy miként lehet jól nevelni egy gyermeket. 

„Megtudtad, mikor fog megszületni a gyereked, de csak a szülés után, a védőnő világosított fel arról, hogyan kell ellátni. Akkoriban a szülőkkel sem lehetett beszélni erről. Ha kérdeztem valamit a témában az anyámtól, rendszerint válasz nélkül maradtam, akkoriban ez tabutémának számított. Emlékszem, biológiaórán a nemiséggel kapcsolatos témákat egyszerűen átugrottunk” – meséli, majd némi gondolkodás után hozzáteszi: „Visszagondolva, nehéz volt ez a tudatlanság, ugyanakkor ma sem lehet könnyű, a rengeteg információ, nevelési módszer megriaszthatja a leendő anyákat, vagy azokat, akik a gyerekvállaláson gondolkoznak.

Minden terhesség, minden szülés és minden gyerek más, az, ami egy cikkben, egy könyvben le van írva, nem feltétlen arra vonatkozik, aki olvassa

magyarázza Klára.

Az ő idejében a gyermekvállalásra a felnőttkor természetes velejárójaként tekintettek. Mára megváltoztak a prioritások, a fiatalok egy része, főleg a magasabban kvalifikált réteg jóval tudatosabb, előrelátóbb. A tudatosság sosem hátrány, főleg, ha egy akkora felelősségről van szó, mint a gyermekvállalás, ám az információk és kockázatok mérlegelése, a tervezés is lehet kontraproduktív, hiszen a jövő csak nagyon kis részben kontrollálható: (jobb esetben) mi magunk és a körülményeink is változnak. 

Anya kislányát pörgeti

Fotó: Getty Images

A tanácsok, önsegítő könyvek, szakirodalmak jó támpontok lehetnek – de a családalapítás valójában olyan kérdések és feladatok elé állít mindenkit, amire saját megoldásait kell megtalálnia, és szinte az is biztos, hogy nem lehet teljesen „készen állni” a gyermekvállalásra. Ráadásul már a szüleinkhez képest is nagyot változott a gyereknevelés, a szakemberek szerint egyre nagyobb teher és felelősségvállalás nyomja a mai szülők vállát, a rengeteg információ, elvárás között pedig elbizonytalanodhatnak az újdonsült anyák és apák.

„A szüleink sokkal jobban bíztak magukban, és sokkal nagyobb hatással voltak ránk, akár jó, akár rossz értelemben” – írja dr. Máté Gábor A család ereje – Ragaszkodj gyermekeidhez! című könyvében, amelyben a kötődés jelentőségével foglalkozik. A magyar-kanadai orvos szerint „a kötődés és a szeretet az alapja minden emberségnek és gyógyulásnak”. Ő úgy véli, hogy a biztonságos kötődés kialakítása és fenntartása kulcsfontosságú a gyermek egészséges fejlődéséhez és az életben való boldogulásához,  és ahhoz, hogy az évek előrehaladtával ne érezzük azt, hogy szülőként kudarcot vallottunk.

„Az emberi gyermeknek szüksége van arra, hogy valaki biztos pontként szolgáljon az életében, aki gondoskodik róla, megérti és elfogadja őt, és aki mindig ott van mellette” – írja, és szerinte a szülő-gyerek kapcsolat alapja nem lehet más, csak az érzelmi kötődés, amely mély és meghatározó.

Jól kötődni

A korai gyermekkorban kialakult kötődés meghatározza, hogy mennyire érzi biztonságban magát a gyermek a világban, és hogyan képes kialakítani és fenntartani egészséges kapcsolatokat másokkal. Ez egy interaktív folyamat, vagyis nem csupán a gyermek kötődési rendszere aktiválódik a szülést követően, hanem az anyáé is.

Honnan lehet tudni, hogy a gyermek biztonságosan kötődik?

  • A gyermek könnyen illeszkedik közösségbe, könnyen alakít ki közeli kapcsolatokat társaival, megbízik másokban.
  • Az önértékelése pozitív.
  • Kritika esetén nem esik teljesen kétségbe, nem értékeli le saját magát, hanem viselkedését megváltoztatja.
  • Képes a szeparációra: a szülői távollétet is jól kezeli, érzelmileg kiegyensúlyozott.

A kötődéselméletet először John Bowlby brit pszichoanalitikus fogalmazta meg, aki megfigyelte, hogy a kisgyermekek hogyan reagálnak, amikor el vannak választva anyjuktól. A szakember úgy vélte, hogy a biztonságos kötődés az anya és a gyermek között alapvetően fontos az optimális fejlődéshez.

A biztonságos kötődés azt jelenti, hogy a gyermek tudja, hogy a szülő vagy gondviselő elérhető és megbízható támogatást nyújt számára, amikor szüksége van rá.

A kötődő nevelés tehát egy olyan nevelési módszerek gyűjtőneve, amelyek elősegítik a biztonságos kötődést és a gyermek érzelmi fejlődését. Ez a fajta nevelés magában foglalja az érzelmi támogatást, a figyelmet, az elérhetőséget és a konzisztenciát, valamint a szeretet, a gondoskodás és a megértés kifejezését.

Máté Gábor például úgy véli, hogy amíg ez a stabil kötelék nincs meg, a gyerek kényszerként fog megélni bármit, amit a kedvünkért tesz, ez pedig könnyen átcsaphat egy ördögi spirálba, ami szenvedést és bosszúságot okoz a szülő és a gyerek számára is.

Hogyan alakítsunk ki biztonságos kötődést a gyermekünkkel?

A kötődési kapcsolatok megerősítése számos módon lehetséges. A szakemberek szerint fontos, hogy a szülők minőségi együttléteket, időt töltsenek a gyermekeikkel, továbbá elengedhetetlen az érzelmi támogatás, ami megnyilvánulhat az érzelmi reakciók meghallgatásában, értelmezésében és a pozitív megerősítésben.

A biztonságos kötődési kapcsolatok kiépítése és fenntartása nem feltétlenül egyszerű feladat, pláne azoknak a szülőknek, akiknek traumás tapasztalataik vannak. Az ilyen esetekben fontos lehet a szakember segítségének vagy akár ilyen témájú segítő könyvek igénybevétele.

Dr. Shefali Tsabary A szülői út című könyve az önfejlesztés és a tudatos szülői nevelés témáját járja körül. Alapvetően arra ösztönzi az olvasókat, hogy vizsgálják meg saját személyiségüket, érzelmi reakcióikat és nevelési módszereiket, hogy felismerjék azokat a mintákat és hiedelmeket, amelyek hatással vannak a szülői kapcsolatra és a gyermek fejlődésére.

A könyvben Dr. Tsabary arról beszél, hogy a szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a gyermekeik önálló lények, akiknek megvan a saját egyedi útjuk és fejlődési ritmusuk. A szülők feladata, hogy támogató, szeretetteljes környezetet teremtsenek, amely lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy felfedezzék és kifejezzék önmagukat. Azt is hangsúlyozza, hogy a szülőknek tudatosan kell dolgozniuk a saját érzelmi és lelki fejlődésükön, hogy képesek legyenek megfelelően reagálni a gyermekeik igényeire és konfliktusaira.

Anya együtt alszik kisgyermekével

Fotó: Getty Images

Dr. Tsabary arra ösztönzi a szülőket, hogy töltsenek minőségi időt a gyermekeikkel, figyeljenek oda rájuk, és támogassák őket az érzelmi fejlődésben. Arra buzdítja a szülőket, hogy az empátiára és a kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatot alakítsanak ki a gyermekeikkel, miközben arra is figyelmeztet, hogy ne legyenek magukkal szemben túl szigorúak:

„Miközben haladsz előre, ne feledd: tökéletes szülő nincs. Ilyen nem létezik. Persze gondolhatjuk, hogy mások tökéletesek, de hidd el, olyan terapeutaként, aki több ezer szülővel dolgozott már, határozottan kijelenthetem, hogy egyikünk sem hibátlan. Épp ellenkezőleg: mindannyiunkat kínoznak kételyek és bizonytalanságok.”

Kötődési zavarok

A legtöbb anya, főleg azok, akik első gyermeküket hozták a világra, tele van félelemmel, folyton aggódik, mit csinál rosszul, mit rontott el. A kötődés azonban a legtöbb baba-anya között automatikusan létrejön, a kötődési zavar (amikor nem alakul ki a gyermek kötődése) szinte kizárólag terhelt családokban, elhanyagolás, pszichiátriai zavarok, bántalmazás kapcsán alakul ki, vagy ha a gyermek olyan intézményben él, ahol nincsenek meg a feltételei a kötődés kialakulásának. A kapcsolat minősége azonban többféle lehet, és ez később nagymértékben meghatározza, hogy a felnövekvő gyermek mennyire bízik majd a szüleiben, a világban, a körülötte lévőkben, illetve hogy maga milyen kapcsolatokat tud kiépíteni másokkal. Akár később a saját gyermekeivel is. Ennek alakulása attól függ, hogy a gyermek jelzéseire milyen minőségű és mennyire kiszámítható választ kap az anyjától, a gondozójától. Ha a szülői válaszok nem a gyermek valódi igényeire reflektálnak, vagy a szülők túlzott vagy elégtelen válaszokat adnak, esetleg kiszámíthatatlanok a reakciók, akkor a kötődés minősége bizonytalanná válhat. Így alakulhatnak ki az alábbi kötődési sémák a biztonságos kötődésen kívül:

  • Az elkerülő kötődésű gyermek ragaszkodik az édesanyjához, azonban hamar megtanulja, hogy ne mutassa ki az érzelmeit. Ezek a gyermekek is kötődnek, azonban nem kedvelik a testi kontaktust, a puszilgatást. Csak akkor reagálnak, ha választ is kapnak rá, mert ezt tanulták meg az első hónapok során.
  • Az ambivalensen kötődő gyermek vágyik az édesanyjára, de nem bízik benne igazán, nem tud teljesen megnyugodni nála. Ellentmondásos a kapcsolata az édesanyjával, hol az ölébe ül, hol eltolja magától, ennek többnyire a szülő kiszámíthatatlan viselkedése áll a hátterében.
  • Az elutasító, dezorganizált kötődést mutató gyermek egyáltalán nem bízik a szüleiben, sőt gyakran fél is tőlük. A gyermek egészen váratlan viselkedést mutat, menekül az anya elől, leblokkol, ha meglátja stb. Ez a kötődési mintázat szélsőségesen elhanyagolt, bántalmazott gyermekeknél szokott kialakulni.

A kötődés maga nagyon komplex rendszer, éppen ezért a későbbi jó tapasztalatok révén a korábban kialakult bizalmatlanság orvosolható. Vagyis, a gyermekkorban ambivalensnek vagy elkerülőnek leírtak felnőttkorukban biztonságosan kötődhetnek, de megtörténhet ennek akár az ellenkezője is: a gyermekkorban biztos kötődésűek bizonytalan kötődési mintákat mutathatnak felnőttkorukban. Bár a felnőttkori romantikus kötődések nem feltétlenül felelnek meg a korai gyermekkori kötődéseknek, kétségtelen, hogy a gondozókkal való legkorábbi kapcsolataink szerepet játszanak a fejlődésben. 

nyereményjáték plakát

Ide kattintva tudsz jegyet venni dr. Máté Gábor budapesti előadására, ahol a fenti témákról is bővebben lesz szó! 

(via: 1, 2, 3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top