9 éve folyamatosan várandós ez a nő: „Sokkal jobb, mint menstruálni”

F.C. | 2023. November 01.
Tavasszal érkezik az ötödik gyereke.
Kristina Ozturk

Madison Chavez 2014 óta minden évben teherbe esett. A négygyermekes anyuka – aki immár az ötödik babáját várja – azt állítja, hogy jobban szeret várandós lenni, mint menstruálni. Véleménye azonban megosztja a netezőket.

Amikor a párod minden évben teherbe ejt, nem kell a menstruációval foglalkoznod” – viccelődött a TikTokon a 25 éves családanya, akinek már 1,8 millió követője van. Videóján a férjével, Josh-sal és a gyerkőceivel (Kadennel, Channinggel, Indie-vel és Islaval) táncol.

Madisonnak 2015-ben született meg az első kisfia, majd 2017-ben ismét egy kisfiút hozott világra. 2018-ban és 2019-ben elvetélt a babáival, 2020-ban megszülte a harmadik gyerekét, egy kislányt, majd 2022-ben ismét kislánynak adott életet. Az ötödik csöppséget jövőre várja.

A családanya videója nem aratott osztatlan sikert a TikTokot. A többség úgy vélekedik, hogy inkább megbirkózik a menstruációval és átalussza az éjszakát, ahelyett, hogy ossza a fiatal anyuka hozzáállását, miszerint „havi vérzés helyett inkább folyamatos várandósság”.  Van, aki rá is kérdezett, hogy mikor hagyja már abba a folyamatos babavárásokat? Egyesek pedig azzal viccelődtek, hogy Madison egyszerűen csak egy focicsapatot akar összehozni.

(via)

Kiemelt fotók forrása: TikTok / @thechavezfamilyy

Exit mobile version