nlc.hu
Baba
A házaspár egy 20. gyereket is szeretne

Egy feleség azt mondja, annyira élvezi a terhességet, hogy nem retten vissza a 20. gyerektől sem

Desireenek és Chrisnek már tizenkilenc gyermeke van, azonban nem kizárt, hogy egy huszadik babát is szeretnének. A feleség elmondása szerint élvezi a terhességet és az sem hátrány, ha kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Egy házaspár, akiknek már tizenkilenc gyermekük van, azt fontolgatják, hogy még egyet gyermeket vállalnak, pusztán azért, hogy kiegyenlítsék a fiúk, és a lányok számát. 

A 35 éves Desiree Hart-Spegalnak, illetve a nála 7 évvel idősebbnek Chrisnek már nyolc közös gyermeke van, akik közül a legidősebb nyolc éves, míg a legkisebb mindössze hat hónapos. A nőnek előző kapcsolatában három gyermeke született még mielőtt megismerkedett jelenlegi párjával, Chrisnek pedig már szintén volt nyolc porontya. A hatalmas létszám ellenére, illetve a tizenegy szülés ellenére Desiree azt mondja, hogy élvezi a terhességet, ezért nyitott lenne egy huszadik babára is. 

Nagyon termékenyek vagyunk. 10 lányunk és kilenc fiunk van. Nyitott vagyok a huszadik babára, hogy kiegyenlítettek legyenek az erőviszonyok

– mesélte a Daily Starnak

Desiree és férje

Egy huszadik babát is szeretne a házaspár (Fotó: Facebook)

Két gyermeküket leszámítva mindannyian együtt laknak egy hat hálószobás házban. A pár azt mondta, hogy mikor 2022 januárjában megszületett kislányuk úgy gondolták, hogy nem lesz több gyermekük, azonban decemberben Desiree újra teherbe esett. 

“Szerettünk volna még egy fiút. Nagyon izgatottak voltunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top