nlc.hu
Baba
Lefagyasztott embriókkal esne teherbe a ráktúlélő nő

„Ők jelentik a reményt, hogy lehet gyerekem” – Várnia kell a lefagyasztott embrióira a ráktúlélő nőnek

Egy 33 éves nő legyőzte a mellrákot, és szeretne gyereket. Vannak lefagyasztott embriói, ám egy bírósági döntés miatt kétséges volt, megvalósulhat-e az álma.

Az alabamai Harper-Grace Niedermeyer 27 éves volt, amikor 2-es stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála hat évvel ezelőtt. A kórkép felállítása után az orvosok szinte azonnal közölték vele, hogy ha egy nap szeretne gyereket szülni, akkor le kell fagyasztania a petesejtjét, hogy egy későbbi megtermékenyítéshez fel tudják majd használni.

Mivel a nő megélte édesapja és testvére halálát, nagyon vágyik arra, hogy egy napon saját gyerekei legyenek. Így hamar belevágott a petesejtek lefagyasztásába a birminghami Alabama Egyetem (UAB) egészségügyi rendszerén keresztül.

„Ugyanazon a napon voltam túl a petesejtek kinyerésén, amikor a kemoterápiához behelyezték a portot. Aztán két nappal később visszajöttem, megkaptam az első injekciót, és elkezdtem a kemoterápiát” – idézte Nidermeyert a Good Morning America. 

Az amerikai nő masztektómiás műtéten és 16 kemoterápiás kezelésen esett át. Azt mondta, az a tudat tartotta életben, hogy megvan a lehetősége arra, hogy egyszer kihordjon egy terhességet és gyereket szüljön. A petesejt-konzerválási folyamat végén öt fagyasztott embriója és 11 fagyasztott petesejtje volt, amelyeket a UAB egészségügyi rendszerében tároltak.

Egy bírósági döntés miatt leálltak a meddőségi klinikák

Egy bírósági ítélet azonban keresztülhúzta a most 33 éves nő számításait. Niedermayer jelenleg Tennesseeben él, de bizonytalanságban telnek a napjai. Arra vár, hogy kiderüljön, átviheti-e Alabamából a lefagyasztott embrióit, hogy beteljesítse álmát, és anya lehessen.

Alabama állam legfelsőbb bírósága ugyanis kimondta: a lefagyasztott embriók gyereknek minősülnek, így bárki felelősségre vonható a véletlen megsemmisítésükért. Az ügy előzménye az volt, hogy 2020-ban három pár beperelt egy lombikklinikát, mert egy beteg bement egy helyiségbe, ahol a fagyasztott embriókat tárolták, véletlenül leejtette azokat, és így az embriók meghaltak.

Embriók a folyékony nitrogénnel töltött tartályban

Embriók a folyékony nitrogénnel töltött tartályban (Fotó: Universal Images Group via Getty Images)

A bírósági döntés hatására a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó alabamai szolgáltatók nagyjából fele – köztük az UAB kórháza is – szünetelteti a szervezeten kívüli megtermékenyítési (IVF) eljárásokat. Több intézmény büntetőeljárásoktól tartva állt le, mert az ítélet után jogilag aggályos lehet például a fel nem használt embriók kidobása, ami a mesterséges megtermékenyítési eljárás megszokott része.

Niedermeyer azt mondta, ő nem tekinti az öt lefagyasztott embrióját a gyermekének, inkább a reményt jelentik számára, hogy egy nap majd gyerekei lesznek. „Nem tudom őket hazahozni. Nem tudok szeretetet adni nekik, és ők sem nekem. Ők csak sejtek – fogalmazott a nő. – De ugyanakkor ők jelentik a reményt arra, hogy lehet gyerekem. Ők számomra a lehetőség, hogy családom legyen, de nem gyerekek.”

Tisztáznák a helyzetet

Úgy tűnik, a politikusok is felismerték, hogy a bírósági döntés lehetetlen helyzetbe hozza az IVF-eljárással foglalkozó intézményeket. Múlt héten az alabamai képviselőház és szenátus elfogadta azt a törvényt, amely polgári és büntetőjogi mentességet biztosítana „az IVF-szolgáltatások részeként az embrió halála vagy károsodása” esetén. A jogszabályt várhatóan a napokban írja alá Kay Ivey kormányzó, a klinikák pedig megnyugtatónak találják a törvényt ahhoz, hogy a jövőben folytassák a mesterséges megtermékenyítéseket.

Niedermeyer most azt tervezi, hogy amint lehetősége nyílik rá, megpróbálja átvinni az embrióit egy másik államba, ahol azonnal elkezdhetik a mesterséges megtermékenyítési folyamatot. Hozzátette, amiatt azonban aggódik, hogy ami Alabamában megtörtént, az máshol is előfordulhat.

Más államokban megismétlődhet

A meddőségi kezelések, köztük az IVF jogszerűsége 2022 óta Amerika-szerte aggodalomra ad okot, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság visszaadta az államoknak azt a jogot, hogy eldöntsék, legális-e vagy sem az abortusz. A döntés óta 16 államban szinte az összes esetben betiltották az abortuszt. Tennesseeben, ahol Niedermeyer most él, szintén tilos a terhességmegszakítás a legtöbb esetben.

Négy államban – Georgia, Alabama, Missouri és Arizona – olyan törvények vannak hatályban, amelyek a magzatot emberként definiálják. Ezeknek hasonló következményei lehetnek a meddőségi kezelésekre nézve, mint amilyenek Alabamában voltak, és egytucatnyi másik államban is folyamatban van a magzati személyiségről szóló törvényjavaslat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top