Amikor a második gyerekem született – tanulva az első szülésemből – csak a kitolási szakasz kezdetén mentem be a kórházba, hogy még véletlenül se fektessenek ágyba, és szabadon mozoghassak a vajúdás alatt a dúlám asszisztálása mellett. Amikor beértünk, természetesen azonnal hanyatt fektettek a szülészágyra, és a szülésznő szó szerint megtiltotta, hogy felkeljek, mégpedig azért, mert – idézem – „a végén még kipottyanna a gyerek!” Pedig elhihetitek, akkor éppen semmire sem vágytam jobban, minthogy ez a gyerek csak úgy kipottyanjon! És azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. De akkor mégis miért nem engedik, hogy a szülő nő pozíciót váltson?
Évezredeken át, a világ számos pontján a nők jellemzően függőleges testhelyzetben szültek: térdelve, ahogy például Kleopátráról tartják, szülőszéket vagy szülőszéket idéző alkalmatosságot használva, vagy guggolva. A guggoló testhelyzet ráadásul legalább 2,5 centiméterrel növelheti a medence átmérőjét, a gravitáció segítségével pedig sokkal könnyebbé válhat a szülés.
De akkor miért szül ma olyan sok nő a hátán fekve?
„Az egyik legnagyobb probléma, hogy ezek a készségek egyszerűen nincsenek oktatva: sem az orvosok, sem a szülésznők nem kapnak képzést arra, hogyan kell kísérni egy vertikális szülést” – mondja dr. Lőrincz Katalin szülész-nőgyógyász szakorvos egy korábban készített interjúnkban.
A tankönyvek továbbra is a hanyatt fekvő pozíciót tanítják, így eltérni ettől gyakorlatilag 180 fokos gondolkodásváltást igényel.
A szülés élettanával kapcsolatban tehát általános tudáshiány tapasztalható, és nem csak a szakemberek, hanem a várandós nők körében is. Az Egyesült Királyságban működő Active Birth Centre alapítója Janet Balaskas 1982-ben publikálta az úgynevezett Aktív szülés kiáltványt, amely azóta is szervezetének egyik alapelve. A kiadványban az áll, hogy világszerte és évezredeken át a nők ösztönösen valamilyen függőleges vagy guggoló testhelyzetben vajúdtak és szültek, függetlenül rassztól vagy kultúrától ugyanazok a függőleges pozíciók domináltak. Janet Balaskas ésszerűtlennek tartja azt a gyakorlatot, hogy a nők kórházban és fekve szülnek, mert szerinte szükségtelenül bonyolulttá és költségessé teszi a szülést, egy természetes folyamatból orvosi eseményt csinál, a vajúdó nőt pedig passzív pácienssé alakítja. Hangsúlyozza azt is, hogy egyetlen más faj sem választ ilyen hátrányos testhelyzetet egy ennyire kritikus pillanatban.
A terhesség mint „betegség”
A hanyatt fekve szülés viszonylag modern jelenség, és csak az elmúlt 300-400 évben vált általánossá. Ezt részben egy François Mauriceau nevű francia férfinak köszönhetjük. Mauriceau szerint a félig fekvő testhelyzet egyszerre kényelmesebb a vajúdó nőnek és praktikusabb az őt ellátó férfi orvos számára. Ekkoriban ugyanis már erősödött az a törekvés is, hogy a szüléseknél a bábákat fokozatosan felváltsák a férfi sebészek és orvosok.
Mauriceau a terhességet alapvetően betegségként értelmezte. Az 1668-ban megjelent The Diseases of Women with Child and in Child-bed (A várandós és gyermekágyas nők betegségei) című könyvében azt írta: „A legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha a nők az ágyukban szülnek, így elkerülhető a kellemetlenség és a fáradtság, és utólag sem kell őket odavinni.”
Fotó: Getty Images
Néhány kutató azonban úgy véli, hogy a szülési testhelyzet megváltozásának hátterében valójában egy másik, Mauriceau korában élt francia férfi állhatott: XIV. Lajos, a Napkirály.
Mivel a beszámolók szerint XIV. Lajos szeretett jelen lenni a szüléseknél, és nézni azokat, frusztrálta, hogy a szülőszéken zajló szüléseknél korlátozott volt a rálátása, ezért az új, hátradöntött testhelyzetet kezdte támogatni
– írta Lauren Dundes amerikai szociológiaprofesszor a szülési pozíciók evolúciójáról szóló, 1987-es tanulmányában. „Nem tudjuk pontosan, mekkora hatása volt a király preferenciájának, ugyanakkor az uralkodói viselkedés nyilvánvalóan hatással lehetett a társadalomra. XIV. Lajos feltételezett igénye időben egybeesett a testhelyzet megváltozásával, így elképzelhető, hogy ez is hozzájárult a folyamathoz.”
Bármi is állt annak hátterében, hogy a hanyatt fekvő szülés elterjedt, a gyakorlat hosszú távon fennmaradt, és nem feltétlenül a nők szülésélményének javára. A szülés intézményesült folyamattá vált, miközben az olyan alternatívák, mint az otthonszülés – amely sok nő számára jobban támogatja az élettani vagy úgynevezett természetes szülést – egyre inkább visszaszorultak.
A tudomány szerint: így kellene szülni
Az egyik legfőbb oka annak, hogy a nők évezredeken át függőleges testhelyzetben szültek, egészen egyszerű: a gravitáció. A babának lefelé kell haladnia a szülőcsatornán keresztül, ebben pedig a gravitáció segíti a folyamatot. Kutatások szerint, ha a nők szabadon mozoghatnak vajúdás közben, ösztönösen előredőlő testhelyzeteket vesznek fel – nem hátradőlnek –, például guggolnak, négykézláb támaszkodnak, vagy alacsony bútorra támaszkodva vajúdnak.
Egy 2013-as áttekintő kutatás, amely több mint 5200 nő adatait elemezte, arra jutott, hogy azoknál a nőknél, akik függőleges testhelyzetben, szabadabban mozogva vajúdtak és szültek, több kedvező kimenetel is megfigyelhető volt. Ritkábban került sor császármetszésre, kevesebben kértek epidurális érzéstelenítést, és kisebb eséllyel került a baba az újszülöttosztályra. A kutatók ugyanakkor megjegyezték: a magasabb kockázatú várandósságok esetében további vizsgálatokra van szükség, és egyes tanulmányok például a vérveszteség enyhe növekedését találták bizonyos függőleges szülési pozíciók esetén.
A függőleges testhelyzetben történő vajúdásnak és szülésnek az anya és a baba számára is vannak előnyei. „A kismama mozgása, pozícióváltása, az anyai medence mechanikája segíti a baba haladását, a vajúdás gördülékenységét és a biztonságot” – mondja Dr. Lőrincz Katalin. „Kutatások bizonyítják, hogy az aktív vajúdás, a pozícióválasztás, vízben vajúdás, intermittáló CTG vagy alternatív fájdalommenedzsment-módszerek mind hozzájárulnak a szülés ideális lefolyásához és a jobb szülésélményhez.”
Szülőszék használat közben. A bába az anya ruházata alatt dolgozik, miközben asszisztense hátulról támasztja az anyát. 16. századi fametszet Eucharius Rösslin „A rózsakert” (Der Rosengarten) című művéből. (Fotó: Universal History Archive/Getty Images)
Egy 2011-ben készült másik vizsgálatban azt is megállapították, hogy maga a szülési környezet befolyásolja-e, milyen testhelyzetet vesznek fel a vajúdó nők. Két különböző ellátási környezetet hasonlítottak össze: az egyik egy születésközpont volt, ahol különféle segédeszközök – például labdák, szülőszékek és babzsákok – álltak rendelkezésre, a másik pedig egy hagyományos kórházi szülőszoba, ahol gyakorlatilag csak az orvosi ágy volt elérhető. Az eredmények szerint a születésközpontban vajúdó nők jóval nagyobb arányban választottak függőleges testhelyzetet a vajúdás első és második szakaszában is. Míg a születésközpontokban a nők 82 százaléka vajúdott vagy szült így, addig a hagyományos szülőszobákon ez az arány mindössze 25 százalék volt.
Janet Balaskas szerint ma már a nyugati országokban egyre nagyobb figyelmet kap az úgynevezett aktív szülés szemlélete, vagyis az a megközelítés, amely támogatja, hogy a vajúdó nő szabadon mozoghasson, ösztönösen választhasson testhelyzetet, és ne a hátán fekve, gépekhez és monitorokhoz kötve élje meg a szülést. Dr. Lőrincz Katalin szerint ilyenkor “a szöveteket dolgoznak, a szakemberek dolga pedig az, hogy jelen legyenek, figyeljenek, és ne avatkozzanak be, hacsak nincs valódi szükség rá.”
Szerencsére ma már egyre több nemzetközi ajánlás vonatkozik arra, hogy a vajúdó nőket a kitolási szakaszban nem javasolt hanyatt vagy félig hanyatt fekvő testhelyzetben tartani, inkább arra kell őket ösztönözni, hogy olyan testhelyzetet válasszanak, amelyet a legkényelmesebbnek éreznek. Végső soron itt is ugyanaz a kérdés kerül előtérbe: a tájékozottság. Minél több információ áll a nők rendelkezésére a szülési lehetőségekről, annál magabiztosabban tudják meghozni azokat a döntéseket, amelyek számukra a leginkább megfelelőnek érződnek.
Kiemelt fotó: Getty Images
