Babapersely

Így óvhatod gyermekeid egészségét télen

Nekünk, szülőknek a felelősségünk, hogy a gyerekek szervezete felkészüljön a téli hidegre. Íme, 8 hasznos tanács, amivel megóvhatod az aprónép egészségét!

Így óvhatod gyermekeid egészségét télen1.
Kézmosás

Télen legalább annyira fontos a kézmosás, mint a nyáron a homokozó vagy a kertészkedés után! A hideg hónapokban ugyanis fokozottan kell figyelni a kórokozókra. Gondoskodj róla, hogy a gyermeked mindig mosson kezet, legyen nála papír zsebkendő és törlőkendő, kamaszoknak kézfertőtlenítő!

2.
Rétegesen!

A tél dolga, hogy elhozza a hideget és a havazást. A szülő feladata pedig nem az, hogy bezárja a gyereket a meleg lakásba a hideg elől, hanem az, hogy rétegesen felöltöztesse, ha kint játszik. A jó öltözködés lényeg, hogy a gyerek ne fázzon, de ne is legyen melege hógolyózás közben! Sokszor mondják, de nem elégszer: nem elég egy nagyon meleg kabátot felvenni, rétegesen kell öltözködni! A rétegek közt megmaradó levegő jól szigeteli a hőt.

3.
Folyadék

Ahogyan a kézmosás, úgy a kellő folyadékbevitel sem csak nyáron fontos. Télen a fűtés miatt a szobák levegője szárazabb lesz, így kiszáradnak a nyálkahártyák, és a náthavírusoknak is könnyebb a dolguk. Sokat segít, ha párolgatóedényeket helyezel a fűtőtestekre, de az is fontos, hogy a család minden tagja kellő mennyiségű folyadékot igyon! A tél ráadásul remek alkalom arra is, hogy megszerettessük a kicsikkel a teát. 

4.
Bőrápolás
Nem csak a náthától és a légúti megbetegedésektől kell megvédened a gyerekek szervezetét télen. A hideg, szeles idő hamar kikezdi a lurkók száraz bőrét. Jó, ha a tudod, hogy bár a gyerekek száját ajakbalzsammal be lehet kenni, az arcukra csak végszükség esetén tegyél – babáknak készült – krémet. A legjobb védekezés a sál és a kesztyű.

5.

Vitamin
A gyümölcs- és a zöldségfogyasztás egész évben fontos, de kiemelten fontos a hidegebb hónapokban. Még az édességek is egészségesebbek, ha szezonális gyümölcsökből készíted el őket. Itt találtok is néhány ínycsiklandozó receptet. 

6.
Derékmelegítő

A tinédzser lányoknak a divat a legfontosabb, míg a szülőknek az ő egészségük. Mivel télen őket is veszélyezteti a felfázás, próbáljuk meg rávenni a lányokat, hogy hordjanak fiataloknak tervezett, divatos derékmelegítőt.

7.
Figyeljünk a napra!

Ha gyerekekkel mentek síelni, figyeljetek rá, hogy az arcuk mindig be legyen kenve a bőrüknek megfelelő naptejjel. Mivel a hó a nap 85 százalékát visszaveri, nagyon könnyen leéghetnek.

8.
Vízálló

Csak azért, mert valami nagyon olcsó, vagy éppen mert méregdrága, nem biztos, hogy jó is! Amikor csizmát és kabátot veszel a gyerekeknek, nézd meg a terméken található jelzéseket. Legyen vízálló, és a csizmának ne csússzon a talpa. Mindig kérj segítséget az előadótól, és a „nem tudom”, valamint a „valószínű” soha nem elég jó válasz, hiszen a kicsi egészségéről van szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top