Sokan próbálják belőni azt az ideális szakaszt az életünkben, amikor érdemes anyává válni. Ám ez a méricskélés azt sugallja, előtte és utána „eláshatjuk magunkat”, de az a minimum, hogy megköveznek minket. Hál’ istennek, itt is találunk szerencsés kivételeket, olyanokat, akik fittyet hánynak mások véleményére. Judit az egyik közülük.
Judit harminckilenc évesen szülte első gyermekét, majd negyvenkét évesen a másodikat.
„Soha nem voltak olyan irányú elképzeléseim, hogy mikor lesz majd gyerekem, és nem is érdekeltek a különféle érvek és ellenérvek. Kiskoromban teljesen átlagos gyerek voltam, barbiztam, ugróköteleztem, mint mások. Sosem álmodoztam fölöslegesen arról, hogy mikor lesz gyerekem. Úgy éreztem, ez nem valami olyasmi, amit előre el lehet tervezni. Sokkal inkább foglalkoztatott, hogy lesz-e ehhez megfelelő társam, és ha igen, mikor találom meg őt.
Tény, hogy sokáig lekötött a karrierem. Közgazdászként végeztem, huszonévesen és a harmincas éveim elején a munkám miatt beutaztam a világot. Szervezetfejlesztő vagyok, tizenöt éve foglalkozom gestalt terápiával.
Judit itt épp azon nevet, hogy a kép alapján biztosan azt hiszik majd, sok ideje van lakkozgatni a körmét…
Harmincöt éves koromban, amikor még mindig szingli voltam, akkor kezdtem el először gondolkozni a gyermekvállalás bé és cé verzióin. Nem estem kétségbe, tudtam, hogy léteznek megoldások akkor is, ha az ember nem talál társat magának. Bár azért ennek nem örültem volna…, őszintén szólva. Egy közös ismerősünk pár évvel később ugyan, de szerencsére összehozott Mikivel, a jelenlegi párommal.
Miksa már négyéves, Oszkár pedig nemrégiben látta meg a napvilágot.
Amikor megismertem a páromat, nem sokat hezitáltunk. Ebben a korban az ember már jobban tudja, hogy mire vágyik, sokkal határozottabb, nem kell éveket várni, hogy teszteljen egy kapcsolatot. Egyszóval még a megismerkedésünk évében teherbe estem. Nagy volt a boldogság, és egy pillanatig nem izgultam az életkorom miatt. Fiatalnak és aktívnak éreztem magam, és érzem ma is. Könnyed kilenc hónap volt, nem fájt különösebben semmim, nem voltak rosszulléteim. Amikor pedig eljött a nagy nap, izgatottan vonultunk be a férjemmel a kórházba. Hosszú vajúdás volt, aminek a vége császármetszés lett, amin ráadásul Miki nem is vehetett részt. Mivel erősen hatott rám annak idején az a társadalmi elvárás, hogy a nő szüljön természetes úton, kissé csalódott voltam. Ám a lényegen, hogy megszületett Miksa, mindez nem változtatott. Szerencsére egészséges és gyönyörű kisfiú érkezett hozzánk.
Amikor anyává váltam, többekkel ellentétben, akik fiatalabb korban szültek, én már sok-sok munkás évet magam mögött tudtam. Volt, hogy döcögősen ment a kisgyermekes időszak, de végül is jólesik a verkliből kiszakadni, és megpihenni. No, nem mintha olyan nagyon pihentető lenne anyának lenni… (nevet)
Oszkár egy pillanatig sem pihen, tekintete állandóan keres valamit, kezei és lábai folytonos mozgásban vannak
Oszkárral negyvenkét évesen lettem terhes, és mondanom sem kell, ismét nem zavart az életkorom. Valószínűleg a nőgyógyászom is kivételes szakember, hiszen egyszer sem paráztatott ezzel. Az orvosok sokszor azzal etetik a társadalmat, hogy közel a negyvenhez a nők lassan feledkezzenek meg arról a nagyszerű képességükről, hogy gyermeket hoznak a világra. Én sosem törődtem ezekkel. Negyvenkét évesen ismét csodás kilenc hónapon voltam túl, amikor megszületett a második fiunk. Szándékaink ellenére ő is császárral jött, de ebben az esetben már sokkal inkább adottságnak éltem meg a helyzetet, amiből szerettük volna a legtöbbet kihozni. A környezet és a segítőim is jobban támogattak, és ez esetben végre Miki is ott lehetett egész végig.
A kép alapján mintha Miksa nem mindig örülne a kis trónfosztónak, de a valóság mást mutatott. Miksa nagyon kedves testvére a picinek, még a kiságyba is bemászik mellé a délutáni ébredés után…
Talán egyetlen hátulütője van annak, hogy a barátnőimtől lemaradva szültem: így nem igazán tudok velük együtt gyerekezni. A tizenkét évesek nem annyira jönnek ki a négyévesekkel… Most nálam fiatalabbakkal járunk össze, akiknek most van kicsi gyerekük. Végül is ez sem baj… (mosolyog)
És még valami. Most már látom a stoptáblát. Vagyis harmadikat már nem vállalnék. És ezt bizony már az életkorom miatt mondom.
Szervezetfejlesztőként és terapeutaként lassan visszatérek a munka világába, immáron sokkal bölcsebben. A gyerekek és a gyereknevelés sok mindenre megtanított.”
Szponzorált tartalom
