limfóma
A szomszédok is elkísérték utolsó sétájára a halálos betegségben szenvedő kutyát
Azt hitte, az alkoholtól fáj a feje, de kiderült, hogy rákos
Nyirokrákkal küzd Jeff Bridges
„Ez az én El Caminóm” – Zoli nyirokrákkal küzdött, most leukémiás gyerekekért tekeri körbe a Balatont
„Elvesztettem a babámat, aztán a limfómával az élet az orromra koppintott”
Ötezren jelentkeztek donornak egy rákos kisfiú miatt
Egyre több a mellimplantátumok miatti rákos megbetegedés
Leggyakrabban ebből a 3 dologból veszik észre a nyirokrákosok, hogy valami nem stimmel
Egyszerű gyulladásnak hitték orvosai a fiatal lány rákját
Az első házassági évfordulóján tudta meg, hogy rákos
Hónapokig nem jöttek rá az ápolónő súlyos betegségére
„A kezemben volt a két hónapos kislányom, nem volt más választásom, mint meggyógyulni”
Limfóma: nem egyértelműek a jelei, ezért (is) figyelj magadra!
Címlap
top
galéria
Férjhez ment Gordon Ramsay egyik lánya. Gyönyörű menyasszony volt a 25 éves Holly
galéria
Brigitte Bardot élete képekben: szerelem, botrányok és újrakezdés – Miért hagyta ott a filmvilágot a csúcson a 91 évesen elhunyt ikon?
galéria