okkultizmus
A növény, amely hallucinációkat okoz, a gyökérzete pedig úgy néz ki, mint egy emberi alak
Reviczky Gábor: „A 37 évesen elhunyt édesanyám megjelent nálunk, a feleségem még beszélt is vele”
Azt állították róla, az elméje erejével ölt meg két férfit – ő Anna Kingsford, az első nők egyike, aki orvosi diplomát szerzett
A világhírű magyar jósnő, akinek befolyásos uralkodók, politikusok és üzletemberek kérték ki a tanácsait
Emberi vizelet volt a bölcsek kövének egyik titkos összetevője
Az elfeledett svéd festőnő, aki túlvilági lényekkel kommunikált, és tudtán kívül az absztrakt művészet úttörőjévé vált
Nem bűvésztrükk: ősi varázslatot rejt az abrakadabra
Egy pedofil-sátánista szekta karmaiba került, megszökött, majd bestsellert írt róla – aztán kiderült, hogy az egész hazugság
Az apáca, aki beleszeretett a saját orvosába, aztán máglyára küldte
Még pár száz évvel ezelőtt is áldoztak fel rituálisan embereket Európában