Család

Hercegnős rajzfilm-DVD miatt szóltak be a kisfiús apukának

Az apa nem hagyta magát. Nehogy már egy vadidegen mondja meg, hogyan nevelje a gyerekét!

Egy amerikai apa a kisfiával, Sammel épp egy szupermarket pénztáránál állt sorba, amikor a gyerek az egyik állványon megpillantotta a legutóbbi hercegnős Disney-rajzfilm, a Sofia, the First DVD-kiadását. A kisfiú rögtön kérlelni kezdte az apukáját, hogy vegye meg neki a lemezt, mire egy vadidegen férfi, aki előttük állt a sorban, odaszólt a gyereknek: „Ezek kislányoknak való filmek. Te pedig ugye olyan felnőtt akarsz majd lenni, mint az apukád, és nem pedig mint az anyukád?!” Az apuka – nagyon helyesen – nem hagyta szó nélkül a megjegyzést: „Igazából azt szeretném, ha felnőtt korára azzá válna, ami lenni szeretne. Nagyszerű dolog, ha fiú létére szereti a hercegnős meséket.”

Hercegnős rajzfilm DVD miatt szóltak be a kisfiús apukának

A kötekedőnek azonban ez nem volt elég, közölte az apukával, hogy ha a kissrác hercegnős rajzfilmeket néz, felnőtt korában a fiúkhoz vonzódik majd. „Nos, ha így lesz, én ugyanúgy fogom szeretni.” – felelt az édesapa, mire az idegen már nem tudott mit mondani, inkább megszégyenülten átkullogott egy másik sorba.

„Engedje meg, hogy megvegyem a DVD-t a kisfiának. Feldobták a napomat” – szólalt meg ekkor egy idős hölgy, aki mögöttük várakozott és fültanúja volt a beszélgetésnek. Így történt, hogy a kisfiú végül megkapta a rajzfilmet.

A sztorit az apuka az egyik közösségi oldalon tette közzé, és rengeteg lájkot, illetve pozitív hozzászólást kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top