Hétfőtől lehet megvásárolni az új Babakötvényt a Magyar Államkincstár fiókjaiban – írja a Világgazdaság. Az új Babakötvény lényegesen rugalmasabb és egyszerűbb megtakarítást tesz lehetővé a Start-számlákon, mint a többi állampapír. Utóbbiak névértéke ugyanis általában 10 ezer forint volt, kivéve a Prémium Magyar Államkötvényt, amelyet ezer forintos címletekben is lehetett jegyezni. Emiatt azok a szülők, akik csak kisebb összegekkel tudták a Start-számlákat gyarapítani, nehézségekkel szembesülhettek.
Az is praktikus újdonság az új állampapírban, hogy a kamatokat automatikusan újra befekteti, nem kell a szülőknek erről minden alkalommal külön rendelkezniük.
A kötvény jelenlegi kamata rendkívül vonzó, az első kamatperiódusban ugyanis 8,7 százalékos éves kamatot fizet időarányosan. Ez magasabb minden most megvásárolható állampapírénál, beleértve a Prémium Magyar Államkötvényeket is. Az első kamatperiódus viszont csak jövő év februárjáig tart, akkortól már nem a 2012-es, hanem a 2013-as átlagos inflációhoz igazodik majd a bónusz, így nagyjából 5 százalékos kamattal számolhatnak majd a befektetők.