A pszichológus házaspár véleménye: Nagyon jót teszel a gyerekkel, ha bevezeted a gyermeki örömök virágoskertjébe. Ha totyogós korszakától biztosítasz neki egy olyan közeget, ahol sokan tudnak rá figyelni. Az „otthon maradás” nyilván átvitt értelmű, ugyanakkor reális veszély, hogy rossz nyelvek azzal oltogatják feleségedet, nem is foglalkozol igazán a kicsivel, lepasszolod nagymamáknál, baráti családoknál, játszóházakban. Mi azt mondjuk, ez az igazi élet a kicsik számára, persze szigorúan betartott napirend mellett. Amint tipegni kezdenek, a világ megismerése válik fő feladatukká, „erre vannak programozva”. Megjelenésük is élénk örömöt vált ki a felnőttekből, még ha nekünk a hideg futkos is a hátunkon a „Jaj, de tündér baba!”-felkiáltásoktól, amelyekkel bárhol letámadják az érzelmi inkontinenciával küzdő nénik és bácsik. Mert bennünk, felnőttekben az van huzalozva, hogy szeretettel figyeljük, figyelemmel kövessük az ilyen babákat életveszélyes útjukon. Régi festményeken angyal lebeg felettük. A gyereknek tehát kifejezetten jót teszel, ha biztosítod neki azokat a körülményeket, amire programozva van. Kétmillió éven át a horda figyelő tekintete kísérte a babák felderítőútjait, bárki közbeavatkozott, ha a kicsi veszélyes helyzet felé közelített, mert annyira magára vonta a figyelmet kedves, csetlő-botló alakja. Azután lassan felvette a gyerekek közössége, a nagyobbak anyáskodtak, a kisebbek pajtáskodtak vele.
Nincs szülő, aki ezt egyedül meg tudja adni neki, még egy szülőpár is kevés hozzá. Ezért aztán az értő gondoskodással, szeretetteli odafordulással kiválthatják egymást a szülők, őket pedig mások. Megtévesztő lehet, hogy az „anya” jogi kategóriaként egészen mást jelent, mint a pszichológiában, ahol az „értő gondoskodással, szeretetteli odafordulással jellemzett elég jó szülő”. Szóval ha már elengedi a gyerek az anyja szoknyáját, te is lehetsz jó anyja, s mulathatnak a haverok. Tegyék!
Van a kérdésednek egy másik dimenziója: félő, hogy újdonsült szülőként azt gondolod, az a jó, ami a gyereknek a legjobb. Ha valaki hitelesen azt állítaná, a gyereknek az a legjobb, hogy az édesanyja maradjon vele négy évig otthon, akkor hajlandó lennél-e elvetni azt a megoldást, amit a feleségeddel tervezel? Jobb azt alapul venni, ami a családi rendszer egésze szempontjából jó megoldás. Felejtsétek el, ki mit papol arról, szerinte mi a jó a gyermekeknek általában! Ha megnéznénk erről az utóbbi idők írásait, homlokegyenest ellentmondó állításokat találnánk. Kifejezetten veszélyes ezért, ha olyan helyzetbe lavírozzátok magatokat, amikbe mások vélt igazsága szorít be. Ha a feleséged jobban keres, mégis valami „abszolút anyaigazság” miatt otthon marad, rátok törhet a szorongás a megélhetés miatt. Ugyanilyen eséllyel megroppanhat a párkapcsolat társas dimenziója, ha a feleséged kötődik valamilyen közösséghez, társulathoz, csoporthoz, ahonnan végképp és reménytelenül kipottyan, ha évekre elmarad. Tapasztalatunk szerint azt is nagyon nehéz behozni, amikor valaki valamilyen szellemi alkotómunkával foglalkozik, például kutatócsoport tagja. Lemarad, kimarad. Ezért vár a szüléssel mostanában sok nő arra, hogy elérje karrierje zenitjét, mert ott könnyebb ki- és visszaszállni.
Vedd észre, hogy ugyanezek állnak rád nézve is, csak a konvenció hangolja másképpen a közösséget, amelynek vissza kellene fogadnia. Míg a visszatérő anyát többnyire gyengéd megértés veszi körül, addig neked nagyobb esélyed lehet mobbingra, vagyis egyfajta munkahelyi zaklatásra, ami sokkal súlyosabb, mint az a zrikálás, amit most a barátaidtól kapsz. Van rá esély, hogy valaki vetélytársnak érez majd, és elkezdi ellened hangolni a csapatot olyasféle kiszólásokkal, mint „Nagyot fordult ám a világ, amióta anyuka lettél!”.
Meglehet, ezzel most nincs bajod, s látod a megoldást. Ha azonban mégis úgy gondolsz erre a helyzetre, mint egy áldozatra, amit a gyermek és édesanyja kedvéért vállalsz, gondold meg, jó-e egy ilyen áldozat a családi rendszer egésze számára! A gyereketeknek fontos a magabiztos férfi mintája, ezért vizsgáljátok meg, lesz-e erőforrás, amiből vissza tud töltekezni férfiúi magabiztosságod.
A legfőbb erőforrás szerintünk a párkapcsolat, ami egyben a legfőbb veszély is. Nézegessétek meg alaposan a következő képet: Feleséged rohan haza a jól fizető munkából az ő kicsi babájához. Kicsit félretol, ha útban vagy, majd megkérdezi, milyen napotok volt. Ha te erre azt kezded mesélni, milyen passzentos úszónadrágot vettél babaúszás alatt, anyuci valószínűleg elégedetlen ciccentéssel arra kérdez rá, miért hagytad egyedül a gyereket. Hiába mondod, hogy ott volt az oktató, húsz másik gyerek a szülővel, akkor is számolnod kell, hogy az anyák aggódási küszöbe lényegesen alacsonyabb az apákénál.
Azt javasoljuk, menjetek ki egy játszótérre, üljetek le, figyeljétek egymást! Nézd a feleségedet, mennyire ugrik a felsíró gyerek felé, hogyan vagytok képesek összehangolódni.
A munkahelyi visszatérésen és a gyerek iránti aggódáson kívül van még egy terület, ahol másfélszeres szorzóval fenyegeti veszély a kispapákat: a csábítás. Az anyukák nagyon oda tudnak lenni a gyengéd, kedves apukákért. Ők is ilyet akarnak, mert náluk apuci bennragad a macsóság világában (mint a haverjaid, akik nem jelentenek gondot).
Másfelől lehet éppen a feleséged az az asszony, akit lenyűgözöl gyengéd apaságoddal, és rábírhatod, szánjon erőforrást arra, hogy rendszeresen kettesben gazdagítsátok párkapcsolatotokat. És akkor a kisfiatok nemcsak két jó szülőt nyer, de hosszú távon remek párkapcsolati mintával is gazdagodik, ami manapság – lássuk be – ritka becses érték.
|
A Baktay házaspár korábbi írásait ITT olvashatjátok.
|
